Az orosz hadiipar lehetőséget jelent a Rábának

Bőven akad olyan ország, ahol még jelentős szerepe van az orosz haditechnológiának. Ez pedig jó üzletet jelenthet a Rábának, akár egy bangladesi üzlet is összejöhet – mondta lapunknak Borbíró Zoltán, a HM Ei Zrt. elnöke, akit a napokban a Rába igazgatósági tagjává választottak.

– A napokban tartott közgyűlésen megválasztották a Rába új igazgatóságát. A fejlesztési tárca és a vagyonkezelő képviselői mellett ön is a grémium tagja lett. A cseréből arra lehet következtetni, a tulajdonos állam már tudja, mit akar kezdeni a vállalattal.

– A Rába közgyűlésén nem volt téma a cég működése, ott kizárólag az új igazgatóság megválasztása volt a kérdés. Az ülésen a többségi, állami tulajdonos képviselője ugyanakkor elsősorban a kisrészvényesek érdeklődésére jelezte, mindenképpen piaci viszonyok között szeretnék fejleszteni a vállalatot. A társaságnak a múltjából adódóan vannak hadiipari kötődései, sőt most is fut a Honvédelmi Minisztériummal egy keretszerződése, amelyet hatályban tartottunk. Ez lehet az a kapcsolódási pont, amely a személyemet ide csatolta. Emellett úgy gondolom, hogy az irányításom alatt álló, a honvédelmi tárcához tartozó négy hadiipari cégnél sikerült olyan átalakításokat végigvinni, melyek kedvező eredményeket hoztak. A vagyonkezelő társaságként működő HM EI Zrt. a nehéz gazdasági körülmények ellenére története legnagyobb adózás előtti eredményét érte el 1,6 milliárd forinttal úgy, hogy a minisztériumtól kapott megrendelések nagyjából szinten maradtak.

Borbíró Zoltán
Borbíró Zoltán

– Mégis milyen irányba fejlesztik a Rábát?

– A fejlesztés irányairól és lehetőségeiről természetesen már vannak tervek, azonban ezek még nincsenek olyan stádiumban, hogy a részletei nyilvánosak lehetnének. De hogy konkrétumot is mondjak: bőven akad olyan ország, ahol jelentős szerepet kap az orosz hadiipar. Ezek karbantartása, felújítása, egyes eszközök cseréje jó üzlet lehet a győri cég számára. A Rába ugyanis a múltjából adódóan is kapcsolódik, kötődik ezekhez a technológiákhoz. Ezekkel az országokkal, azok alrendszereibe tartozó gazdasági társaságokkal most újra felvettük a kapcsolatot. Ennek kapcsán például Bangladesben kellene katasztrófavédelmi feladatok ellátásához olyan multifunkciós teherautó, amit a Rába képes lenne gyártani. De a közelmúltban tárgyaltam Moszkvában, egy haditechnikai kiállításon az AvtoVAZ egyik vezetőjével. Az egyébként más irányú megbeszélések közben az orosz fél kérdezett rá, hogy mi is a helyzet a Rábával, mert hallottak a fejleményekről. Mindezt azért vetették fel, mert korábban jó kapcsolatuk volt a győri céggel. Folyamatosan térképezzük fel a helyzetet, hátha akad olyan lehetőség, amelyben partner tud lenni a Rába. Hangsúlyozom, ezek nem kész tények, csupán lehetőségek vagy azoknak kedvezményei a cég előtt.

– A Rábában betöltött igazgatósági tagságáért mekkora juttatást jár önnek?

– A múlt héten küldtem vissza azt a nyilatkozatot a győri vállalat számára, amelyben lemondok a tiszteletdíjamról és a költségtérítésről, vagyis a Rábától semmilyen juttatást nem fogok kapni. A négy hadiipari cégtől sem kapok külön-külön javadalmazást. Juttatást kizárólag a HM Ei Zrt.-től kapok, s ez a közeljövőben biztosan nem változik.

– Sokak számára meglepetést keltett, hogy a versenyszférából ismert Wáberer György is helyet kapott az igazgatóságban. Vannak olyanok, akik a két cég szorosabb üzleti kapcsolatát jövendölik…

– Hogy Wáberer György a közeljövőben milyen üzleti döntéseket hoz, azt tőle kellene megkérdezni. Személye azért fontos, mert ő is olyan ember, aki a saját bőrén tapasztalta meg, milyen egy vállalatot sikeresen vezetni. Szállítmányozási és logisztikai társasága Európa legnagyobb ilyen profilú vállalatai közé tartozik. Ahogy ő, úgy a többiek sem az úgymond „szobatudósok” közé tartoznak, aktívan részt vesznek a gazdasági életben. Ez a tudás pedig most nagyon fontos a vállalat számára.

– Miután a nyilvános ajánlattétel sikerét bejelentették, a tűzoltóautók lehetséges gyártásáról is szó volt, de pletykáltak buszok gyártásáról is. Ezeknek van realitása, valóságalapja?

– Ilyen kérdésekről nem volt szó a közgyűlés utáni igazgatósági ülésen.

– A vállalat rendelkezik Győrben egy igen nagy, az üzemi termeléshez közvetlenül nem szükséges ingatlanportfólióval, amelynek értékesítése korábban már szóba került. Ennek a sorsáról lehet valamit tudni?

– Ez sem volt téma az igazgatósági ülésen, így erről sem tudok érdemben beszélni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.