A GYSEV-re szabják a vasutat

Dávid Ilona körül forognak a vasutasok gondolatai: fényképét az öltözőszekrények ajtajának belsejére még nem ragasztották ki, de mindenki az elnök-vezérigazgató stratégiai tervei felől érdeklődik.

– Elkészült és hamarosan a kormány elé kerülhet a MÁV Zrt. új üzleti terve – jelentette be Dávid Ilona elnök-vezérigazgató asszony. Szerintük új programjuk garancia arra, hogy miközben a személyszállítás és a pályaüzemeltetés finanszírozására aláírt közszolgáltatási szerződéseket betartják, az állami vasút 2012-ben nem szorul a már jóváhagyott hitelfelvételeken felül újabb külső források bevonására. Két hiteltenderüket azonban még végigviszik. Az első, már folyamatban lévő közbeszerzési eljárás a MÁV pályaüzemeltetésben meglévő hiányának pótlását szolgálja. Erre a célra huszonhétmilliárd forint hitelt vesznek fel. Egy másik hiteltenderrel a vasút idén lejáró hiteleit refinanszírozzák. Ehhez összesen 36 milliárd forint új hitelre lesz szüksége a cégcsoportnak.

A MÁV első embere üzletiterv koncepciójuk részleteiről nem beszélt. Szerinte konkrét lépéseik bemutatása akkor válik időszerűvé, ha elképzeléseiket a kormány jóváhagyja. Azt azonban elárulta: a 41 kisebb-nagyobb cégből álló MÁV-csoport működését átláthatatlannak tartják. Ami azt jelenti, hogy a korábbi években részekre bontott vasútvállalatnál hamarosan megkezdődhet a szervezeti egységek összevonása. A GYSEV Zrt. vezérigazgatói posztjáról az állami vasúthoz igazolt vezető ugyanakkor nem titkolta: ami a magyar–osztrák vasútvállalatnál bevált, azt lehetőség szerint meghonosítják a MÁV-nál is. A saját árufuvarozó céggel nem rendelkező MÁV növelni kívánja hálózatán az árufuvarozás teljesítményét, s a jövőben nagyobb hangsúlyt fordítanak a regionális igények kiszolgálására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.