A bányaiparból érkezik az új helyettes államtitkár?

Lapunk értesülése szerint Holoda Attila, a Mol eurázsiai kutatás-termelési igazgatója távozott az olajtársaságtól. Úgy tudni: ő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai helyettes államtitkári posztjának várományosa.

Lapunk értesülése szerint Holoda Attila, a Mol eurázsiai kutatás-termelési igazgatója távozott az olajtársaságtól, és e poszt is megszűnik.

Egyszersmind előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy ő legyen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energetikai helyettes államtitkára. A Molnál a távozást megerősítve jelezték, régi kollégájuk átszervezés miatt, közös megegyezéssel távozott. Az okleveles bányamérnök 1989-ben végzett a moszkvai Gubkin Olaj- és Gázipari Egyetemen, majd 2000-ben szerzett MBA-képesítést. A Molnál 23 évet töltött el.

Értesülésünk szerint azután, hogy az energetikai helyettes államtitkári posztot korábban betöltő Kovács Pált ez év elején kinevezték klíma- és energiaügyekért felelős államtitkárrá, a tisztség betöltetlen maradt. A klímapolitikáért a vele addig is együtt dolgozó Pőcze Orsolya felel.

Az úgymond hagyományos energetikának viszont azóta sincs szakértője a tárca helyettes államtitkári karában. Kovács Pál nukleáris szakértőként viheti ugyan az atomügyeket, de „égető szükség” van a feladat ellátására a hagyományos energetikai területeken. Régóta keresik az iparágban felszabaduló, felkészült szakembereket. Az érintett értesüléseinket nem kívánta kommentálni. Nem ez az első eset, hogy az Orbán-kormány a Gubkin-egyetemen végzett, majd hosszú ideig a Mol kitermelési részlegénél dolgozó szakembereket igazol.

Horváth Péter, a Magyar Energia Hivatal jelenlegi – erőteljes Fidesz-múlttal rendelkező – elnöke is ilyen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.