Saját hibák korrekciója

A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és a kormánypárti frakciók vezetőinek múlt csütörtöki találkozója után bejelentett, a munka világát érintő csomag részleteit ismertette tegnap a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök. A tíz pontból álló munkahelyvédelmi akcióterv részeként a 25 év alatti, az 55 év feletti, továbbá a szakképesítéssel nem rendelkező munkavállalók, valamint a gyesről, gyedről visszatérő anyák, illetve a tartósan munkanélküliek elhelyezkedését, munkahelyük megőrzését azzal támogatná a kormány, hogy csökkenti a munkavállalók által fizetendő járulékokat.

Szemben a csengővel
Szemben a csengővel

A kisvállalkozásokat az adórendszer egyszerűsítésével, a terhek mérséklésével támogatnák. Az évi hatmillió forintnál kisebb árbevételű cégek, egyéni vállalkozók, főállású vállalkozók esetén havi 50 ezer, míg mellékállásúaknál 25 ezer forint befizetésével kiválthatják a társasági adót, a személyi jövedelemadót és a szociális hozzájárulási adót. Az ennél nagyobb, de legfeljebb 25 embert alkalmazó kisvállalatok számára is bevezetnek egy új adózási lehetőséget. Ez kiváltja a cég profitját terhelő adókat és a bérek után fizetendő közterheket, így a társasági adót, egyéni vállalkozók esetén a nyereség utáni személyi jövedelemadót, a szakképzési hozzájárulást, az osztalék után fizetendő egészségügyi hozzájárulást és a szociális hozzájárulási adót. E teher alapja a cég nyereségének és az általa foglalkoztatottak bérköltségének összege, mértéke 16 százalék. A kabinet úgy számol, hogy összesen 800 ezer embert foglalkoztató 300 ezer kisvállalkozásnak segíthet ezzel.

A munkahelyvédelmi akciótervben megfogalmazott célokkal egyetért Békesi László. A volt pénzügyminiszter szerint is szükség van az élőmunka terheinek a csökkentésére, de pusztán attól, hogy olcsó a munkaerő, még nem lesz több a munkahely. A foglalkoztatás bővülése a kereslet növekedésétől függ, ám erre a magyar gazdaság gyengélkedése miatt jelenleg kevés a remény. Keményebben fogalmaz Róna Péter, aki szerint a most bejelentett csomag jól példázza az Orbán-kormány dilettantizmusát. A közgazdász szerint lényegében arról van szó, hogy a kormány a már súlyosan elhibázott gazdaságpolitikájának a következményeire próbál valamiféle tüneti kezelést alkalmazni. Jelenleg Magyarországon 1,2 millió olyan munkavállaló van, aki semmiféle piacképes végzettséggel nem rendelkezik, és az arányuk az Orbán-kormány tragikus adó- és oktatási politikájának eredményeként a jövőben tovább emelkedik. Ez a képzetlen népességtömeg csak a mezőgazdaságban vagy az építőiparban tudna munkához jutni, ám a kabinetnek egyik területen sincs értékelhető elképzelése arra, hogyan élénkülhetne a gazdaság és így a foglalkoztatás –fogalmazott.

A kormányfő beszámolt a múlt heti uniós csúcs eredményeiről is, és arra kérte az illetékes parlamenti szakbizottságokat, vegyék napirendre, és kezdjék el tárgyalni az ott hozott döntéseket. A londoni Barclays bankházzal kapcsolatos botrányra utalva (erről cikkünk a 9. oldalon) azt mondta: Európa újabb és talán minden eddiginél nagyobb ütést kapott pénzrendszerétől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.