'Hihetetlen érzéketlenség' – bizonytalan fűtési szezon

– Az önkormányzati, illetve állami partnereinktől a szerződés szerint járó árbevételnek csupán 10-15 százaléka folyik be ténylegesen hozzánk – mondta megkeresésünkre az E-Star Nyrt. legnagyobb – 24 százalékos - tulajdonosa.

Soós Csaba – aki egyben az energetikai cég elnök-vezérigazgatója is – szerint jelenleg mintegy 40 önkormányzattal állnak kapcsolatban, melyekkel a cég 2000-es megalapítása óta folyamatosan kötöttek hosszú távú, akár több évtizedes, jellemzően felújításhoz kötött hőszolgáltatási, illetve közvilágítási szerződéseket. (A társaság akkor még a Regionális Fejlesztési Vállalat Zrt. néven működött, 2011-ben nevezték át E-Starra.)

Mint megtudtuk, a cég több tízmilliárdos bevételén belül a két területből a hőszolgáltatás képviseli a nagyobb súlyt. Az elnök szerint igaz, hogy Romániában is felmondták már két hasonló szerződésüket – Marosvásárhelyen és Zilahon –, de a lengyelországi fejlesztéseik továbbra is kecsegtetőek, illetve a magyarországi nem állami – jellemzően ipari – szféra fizetési fegyelme is megfelelő.

A nem fizető önkormányzatok, illetve állami intézmények viszont összességében 1,5 milliárd forintos hiányt okoznak a cég költségvetésében, ami komoly problémát jelent a gazdálkodás egyensúlyának fenntartása szempontjából. Úgy tudjuk, a nagyobb megyei, illetve önkormányzati elmaradásokra vezeti vissza a cég a hiány nagy részét. Mindazonáltal Soós Csaba szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy mind az önkormányzatok, mind az állami intézmények között van olyan, amelynek a fizetési fegyelmével mindeddig semminemű probléma nem merült fel – ide tartozik például az ÁNTSZ.

Hódmezővásárhely kapcsán az elnök-vezérigazgató alig leplezett ingerültséggel úgy fogalmazott, hogy a helyhatóság „hihetetlen érzéketlenséget” mutat a városi közszolgáltatások fenntartása iránt. Az E-Star – mint mondja – ugyanis évek óta tapasztalja a fizetési problémákat, amivel szerinte a város veszélyezteti a szóban forgó 12 intézmény – jellemzően óvodák, iskolák – téli fűtését. (Arra mind Soós Csaba, mind a helyhatóság felhívta lapunk figyelmét, hogy a vita nem a város távfűtéséről szól – amelyben az E-Star nem érintett –, hanem egyes intézmények felújítással egybekötött, jellemzően helyi kazánból biztosított hőszolgáltatásáról.)

Soós Csaba megerősítette, hogy tavaly a hódmezővásárhelyi önkormányzat valóban felmondta a szerződésüket. Ám ezt ők nem tekintették jogosnak, így e hónap végéig – amikortól felmondták a szerződésüket – továbbra is szolgáltatnak. Azt a gázt például, amelyet a szerződés értelmében az E-Star tavaly óta megvásárolt, a hódmezővásárhelyi helyhatóság már nem fizette ki. Meggyőződésük, hogy most télen is ez a gáz biztosította az intézményekben a meleget.

Az elnök szerint másként nem is járhattak volna el, mert tavaly július 1-jétől a gázkereskedelem szabályai miatt egy évre előre meg kellett vásárolniuk a fűtőanyagot, egész mostanáig. Ez év júliusától ugyanakkor már Hódmezővásárhely számára nem kötöttek le gázt. Azt, hogy a többi függő helyzetű önkormányzattal mikor és mit kívánnak tenni, Soós Csaba egyelőre nem árulta el. Azt viszont igen, hogy júliustól számukra vásároltak gázt. Úgy tudjuk, ezekkel a felekkel folytatódnak a tárgyalások.

Az elnök-vezérigazgató úgy véli: az E-Starnak a másik fél hibája miatt a nyári hónapokban rá nézve midennemű negatív következmény nélkül joga van felmondani a hőszolgáltatási szerződést. És akkor ezeken a településeken a cég télen sem ad már hőt.

Hitelből hitelbe

Az E-Star egyéb gondokkal is küzd, hisz korábban felvett hiteleit is újabb hitelek felvételével igyekszik visszafizetni. A tavalyi milliárdos nyereség így idén nem valószínű, hogy megismétlődik.

Talán ennek is betudható a cég vezető testületeiben lezajlott cserélődés, illetve a rendkívül érdekes tőzsdei árfolyammozgás is. A 2007-es, 2500 forintos kibocsátáskori árfolyam tavaly már meghaladta a 12 ezret is, ám ez mára 1500 forint környékére apadt.

(Igaz, 2009-ben volt ez még alacsonyabb is.) A piac a „türelem elfogytát” sem fogadta túl jól: az árfolyam 8,42 százalékkal esett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.