Nem tudni, hogy mikor fogy el a pénz

Csak az új görög kormány megalakulása után mérik majd fel az ország hitelezői, hogyan áll a görög mentőcsomag végrehajtása, és van-e szükség – van-e lehetőség – a mentőcsomaghoz kapcsolódó megszorítócsomag átalakítására, a teljesítés határidejének meghosszabbítására.

Mindenesetre a német kormány szóvivője hétfőn ismét hangsúlyozta: ragaszkodnak az Athénnal együtt kidolgozott csomag végrehajtásához. Ezzel a szóvivő Guido Westerwelle német külügyminiszter korábbi nyilatkozatára utalt, aki arra engedett következtetni, hogy az új görög kabinet számíthat némi rugalmasságra.

Brüsszelben remélik, hogy a formálódó görög kormány a lehető legszélesebb támogatottsággal bír majd, és így nem lesz gond a csomag végrehajtásával. A görög kampány elmúlt két hónapja alatt lassult a reformok bevezetése, és az egész euróövezet gazdasági kilátásai is romlottak. Mindez befolyásolja, hogy Görögország képes-e a határidőket betartva csökkenteni az államadósságát, illetve végrehajtani a szerkezeti átalakításokat.

Brüsszeli álláspont szerint a programnak nincs alternatívája. Görögország csak a csomag végrehajtásával nyerheti vissza a piacok bizalmát és teremtheti meg a fenntartható gazdasági növekedés feltételeit.

Az ország hitelezői, az úgynevezett trojka (Európai Központi Bank, Európai Bizottság, Nemzetközi Valutaalap) negyedéves elemzéséig még azt sem tudni, mikor kapja meg Görögország a következő, 31,2 milliárd eurós összeget (ebből 29,6 milliárdot az Európai Unió, 1,6 milliárdot a Valutaalap biztosít). Pontosan nem tudni, hogy Görögországnak meddig elegendő a pénze, de nehezíti a helyzetét, hogy augusztusban 3,8 milliárd eurós törlesztőrészletet kell kifizetnie. A mentőcsomag előző, májusi forrásából akkor visszatartottak egymilliárd eurót (arra hivatkozva, hogy nem volt életbe vágó szüksége rá a görög államnak), aminek utalásáról az európai ideiglenes mentőalap a hónap végéig dönt. Csütörtökön ülnek össze az euróövezet pénzügyminiszerei, ám Görögországgal kapcsolatos döntés nem, csak vita várható.

Nagyban zajlanak eközben az uniós állam- és kormányfők jövő heti csúcstalálkozója előtti egyeztetések. Francois Hollande francia elnök (most már abszolút többséget tudva maga mögött a törvényhozásban) 120 milliárd eurós növekedési csomagot szeretne elfogadtatni, ami részben a fel nem használt uniós strukturális alapokból jönne. Hollande partnerre találhat Mario Monti olasz kormányfő személyében. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a francia elnök óvatosabban kampányol az eurókötvények bevezetése mellett – feltehetően ő is megérezte, hogy az országok adósságának közösségivé tétele Berlin ellenkezése miatt egyelőre lehetetlen. Hollande, Monti, Mariano Rajoy spanyol kormányfő és Angela Merkel német kancellár pénteken Rómában találkoznak, hogy egyeztessék az álláspontjaikat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.