Kötelező nyugdíjba vonulni

– A miniszter nyilatkozatát értelmezni sem tudom – jelentette ki kérdésünkre Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke. A közszféra szakszervezeteit tömörítő konföderáció vezetője kijelentette: a kormány vagy Matolcsy György bejelentéseit általában nem előzi meg semmilyen érdemi egyeztetés, ezért a kényszernyugdíj kapcsán sem tud érdemben mit mondani.

Azt azonban Varga kijelentette: ha a kormány idő előtt nyugdíjba küldheti az általa foglalkoztatott közalkalmazottakat, akkor másként értelmezi a demokráciát. Egy demokráciában az emberek jogait és kötelezettségeit törvények határozzák meg – a törvényes nyugdíjkorhatár pedig ma 65 év –, és nem a végrehajtó hatalom. (A hatályos szabályok szerint az 1952-ben születettektől kezd fokozatosan emelkedni 65 évre a korhatár, tehát jövőre még nyugdíjba lehet vonulni 62 évesen.)

A SZEF elnöke szerint azzal nincs semmi baj, ha a 62 évnél idősebbek számára lehetővé teszik, hogy nyugdíjba vonuljanak. Ám erre egy tollvonással kötelezni embereket nem lehetne, mert sokan vannak, akiknek a gyermekeiket, esetleg idős szüleiket kell támogatniuk, esetleg még adósságuk van – vagy csak igényt tartanak a munkájukra. Szerinte erről is lehet persze tárgyalni, de Varga most csak annyit tud mondani, hogy nem érti az egészet.

Matematikailag igaza lehet persze a miniszternek, hogy 10-11 ezer ember menesztése húszmilliárdos megtakarítást jelenthet, de ha őket menesztik, intézményeket zárhatnak be, s akik maradnak, azoknak többet kell dolgozniuk – véli Varga László. Nem vitatja, hogy lehetnek olyan közalkalmazottak, akik szükségtelen munkát végeznek, de az összes feladathoz képest szerinte a közszolgálatban bizonyosan nincsenek sokan.

– Az egészségügyben, a közigazgatásban és a rendvédelemnél ma is inkább létszámhiány mutatkozik, a kultúra területén pedig már alig maradt valaki – jelentette ki a szakszervezeti vezető. Ezért úgy látja, hogy legfeljebb átcsoportosításról lehetne tárgyalni, leépítésről nem. Ebben a helyzetben a miniszter bejelentése csak arra jó – fogalmazott –, hogy tovább fokozza a közszférában a kilátásba helyezett, de részleteiben nem tisztázott átalakítási tervek miatt egyébként is eluralkodó káoszt és a bizonytalanságot. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.