Brutális, brutálisabb

Már nem 130, hanem 280 milliárd forintot szedne be a bankoktól a kormány jövőre a pénzügyi tranzakciós illetékből. Azt egyelőre nem tudni, mi lesz a bankadóval, de elemzők szerint a Matolcsy György miniszter által vázoltak alapján legalább részben annak is maradnia kell, ami így együtt akár 340 milliárd forintos terhet is jelenthet a bankszektor számára.

A bankok képviselői egy hónapja tárgyalnak erről a kormányzattal. Az egyik magyarországi pénzintézet lapunknak nyilatkozó vezetője szerint „Matolcsy bejelentése egyértelmű nyomásgyakorlás, zsarolás, a kabinet így akarja kikényszeríteni, hogy a bankok többet engedjenek”. A neve mellőzését kérő szakértő elmondta, az egyeztetések eddig jó ütemben, szakmai alapon folytak, ezért is érthetetlen, miért váltott hangnemet a kabinet. A bankok egyrészt ragaszkodnak a kabinettel tavaly kötött megállapodás betartásához,másrészt elfogadhatatlannak tartják, hogy egyszerre legyen bank adó és tranzakciós illeték is. A kormány ezzel a „fogással” arra akarja rákényszeríteni a bankokat, hogy a 60 + 130milliárd forintos változatot fogadják el – tette hozzá a bankvezető.

Tegnapi közleményében a bankszövetség is határozottan fogalmazott.

Szerintük eddig a tegnap bejelentett tehernek kevesebb mint a feléről tárgyaltak a kormánnyal, s egy ilyen mértékű tranzakciós illeték tovább rontaná a gazdaság amúgy is megroppant versenyképességét, csökkentené a kilábalási esélyeket, hozzájárulna a feketegazdaság térnyeréséhez, és nem utolsósorban jelentősen növelné a pénzügyi tranzakciók külföldre áramlásának valószínűségét.

Információnk szerint a tárgyalásokra készített bankszövetségi számítások azt mutatják, az adóalap plafonja nélkül akár 400 milliárd forint is lehet a költségvetés bevétele – de csak elméletben. A teher miatt ugyanis sok vállalkozás és magánszemély külföldön nyitna számlát, és a valós bevétel ennél jóval kisebb lenne. A 280 milliárd végül is reális lehet, de a pénzügyi műveletek ilyen mértékű „kihelyezése” visszaütne a bankszektorra.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.