Áldozatait szedi a MÁV-videó

Kirúgták az őszi vonalbezárásokról beszélő szakértőt. A minisztérium mindent tagad és jogi lépésekkel fenyegetőzik.

Megvan az első áldozata a hét végén napvilágot látott MÁV-videónak: felmentették állásából az ősszel esedékes vasúti vonalbezárások lehetőségéről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) nevében beszélő szakértőt. Azok, akik szerinte „az IMF-re kennék” az újabb vasútcsonkítást, maradnak és mindent tagadnak.

Akad, akit már elengedtek
Akad, akit már elengedtek

Megszüntették Dóka Gábor munkaviszonyát. Lapunk úgy tudja: a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) szakértőjének felmentéséről nem közvetlen felettese, hanem Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter határozott. Ezt támasztja alá, hogy a kényszerű távozását is az NFM jelentette be. Közleménye szerint a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VD-SZSZ) internetes oldalán nyilvánosságra hozott videón beszélő szakértő „kizárólag magánvéleményt fogalmazott meg”. A MÁV Vezérigazgatóság székházában tartott egyeztetésen elhangzottakat az NFM cáfolja. Közlése szerint valótlan állítás, hogy a tárca a korábban megnyitott vasúti mellékvonalak bezárását tervezi. Egyúttal visszautasítják azokat a kijelentéseket is, amelyek a „minisztérium vezetőinek szavahihetőségét megkérdőjelezik”. Ahogy beszámoltunk róla, a szakszervezeti egyeztetésen elhangzottak szerint az NFM államtitkára szűk körben arról beszélt: ha az IMF-tárgyalások megkezdődnek, a kormány az eddigi járatritkítások helyett vasútvonalakat zár majd be, és intézkedéseiért pedig a Nemzetközi Valutaalap diktátumát jelölik meg.

Az NFM közölte azt is: a tárca az egyeztetésen „nem volt jelen”. „Az ott elhangzottak stílusa és tartalma mind politikailag, mind szakmailag, mind erkölcsileg elfogadhatatlan, ezért attól teljes mértékben elhatárolódik.” A KTI munkatársa megfigyelőként vett részt a szakszervezeti egyeztetésen és kizárólag a menetrend-szerkesztéssel kapcsolatos kérdésekben tájékoztathatta a jelenlévőket. Kijelentései nem felelnek meg a tárca szakmai és politikai álláspontjának.

De a minisztérium visszautasítja a szakszervezet eljárását is, „amely során egy belső, szakmai háttérbeszélgetésről készített, megvágott videofelvételt a jelenlévők előzetes tájékoztatása és jóváhagyása nélkül nyilvánosságra hozott”. Völner Pál államtitkár ezért a MÁV-Start Zrt. és a KTI vezetőit felkérte az egyeztetés „pontos körülményeinek” feltárására.

Közleményében a tárca a „vasútfejlesztési projektekkel kapcsolatban” is magyarázkodik. Állítják: a videón elhangzott állítások valótlanok, „és pusztán pártpolitikai érdekeket szolgálnak”. Egyúttal közölték azt is, „a tárca a következő napokban megteszi az ügyben indokolt jogi lépéseket”. Kérik, „hogy amennyiben bárki visszaélésről vagy jogszerűtlenségről szerez tudomást, tegye meg a szükséges bejelentéseket az illetékes hatóságoknál”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.