A kormány végül hallgat az EKB-ra?

Két héten belül szavazhat a parlament a jegybanktörvény módosításáról – de úgy tűnik, hogy nem arról, amelyik jelenleg a képviselők előtt van. A kormány ugyanis minden valószínűség szerint új javaslatot terjeszt be az Országgyűlés elé. Erről Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője beszélt lapunknak. Szerinte a kormány valószínűleg döntést hoz arról, hogy visszavonják a jegybanktörvény-módosítási javaslatot, és egy újat terjesztenek be. Azután tettük fel kérdéseinket a frakcióvezetőnek, hogy a tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: a jövőben a zárószavazás előtti módosító indítványok beadása legyen olyan ritka a T. Házban, mint a fehér holló.

Nem ez az első alkalom az elmúlt napokban, hogy Rogán Antal a törvényhozási gyakorlat megváltoztatását szorgalmazza. Ezúttal is kifejtette, hogy meggyőződése szerint, ha egy törvényt az utolsó pillanatban kell módosítani, az arra utal, hogy az előkészítésével, az arról folytatott egyeztetéssel valamilyen baj van. „Én ezzel nem értek egyet” – mondta a Fidesz frakcióvezetője, aki a képviselőcsoport nevében államtitkári értekezleten is részt vesz a törvény-előkészítés folyamatában.

Rogán arra is emlékeztetett, hogy az Országgyűlés korábbi, szerinte elavult házszabálya nem tette lehetővé, hogy a parlament gyorsan reagáljon a gazdasági válság vagy a napi változások okozta következményekre. Vagy csak rendkívül nehezen, a házszabálytól való eltéréssel volt erre mód, amihez négyötödös szavazattöbbség kellett. – Ehhez képest az országgyűlési törvény már lehetővé teszi, hogy ha kell, a T. Ház tudjon gyors munkát végezni – jelentette ki.

Lapunk kérdésére – miszerint elfogadható-e, hogy a jegybanktörvénymódosítás esetén a zárószavazás előtt terjesztenek be érdemi módosító indítványokat – a frakcióvezető úgy reagált: ez nem lenne helyes.

A múlt héten azért nem került sor a jegybanktörvény zárószavazására, mert Varga Mihály IMF-főtárgyaló, tárca nélküli miniszter kérte a halasztást. – Varga „diplomáciai előcsapást tesz”, nyilván egyeztet az IMF-fel, az EU-val és az Európai Központi Bankkal (EKB) is a lehetséges módosításról, és azután teszi le a kormány asztalára a javaslatot – mondta munkatársunknak egy fideszes politikus.

Varga Mihályt is sikerült megkérdeznünk a tárgyalásokról. A miniszter úgy véli, hogy a kormány számára akár akceptálható is az Európai Központi Bank észrevétele a jegybanktörvény módosítására vonatkozóan. Lapunk kérdésére, hogy alapvetően miről folyik az egyeztetés az EKB-val, úgy válaszolt, hogy a jegybanki tartalékok felhasználásáról. Részletekről viszont nem nyilatkozott. Piaci információk szerint a vita arról szól, hová tartozzon a jegybanki tartalék feletti rendelkezés, illetve végrehajtás: az elnöki szinthez vagy a monetáris tanácshoz.

A miniszter arról tájékoztatta a Népszabadságot, hogy már konzultált a kérdésről Pleschinger Gyulával, a nemzetgazdasági tárca államtitkárával – aki a magyar IMF-delegációnak is a tagja –, és a közeljövőben szeretne egyeztetni Simor András jegybankelnökkel, valamint Karvalits Ferenc MNB-alelnökkel is. Varga Mihály sem zárta ki azt a lehetőséget, hogy végül nem zárószavazás előtti módosítókkal korrigálnák a jegybanktörvényt, hanem a kormány teljesen új törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek.

Az Európai Központi Bank szerint a Magyar Nemzeti Bankról szóló módosított törvényjavaslat sem oldja fel az MNB függetlenségével kapcsolatos aggályokat. Az EKB továbbra is aggályosnak tartja, hogy a monetáris tanács tagjainak száma változtatható, és kinevezhető egy harmadik alelnök.

Lobogó az MNB székházán. Ki rendelkezzen a tartalékokról?
Lobogó az MNB székházán. Ki rendelkezzen a tartalékokról?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.