Visszaesés az iparban

Csalódást keltő, a 2008-as válságot idéző adatot közölt tegnap a KSH. Előzetes becslésük szerint áprilisban az idén már harmadszor mutatott csökkenést – éves összehasonlításban ezúttal 3,1 százalékot – a gazdaság zászlóshajójának számító ipar.

Az elemzői konszenzus félszázalékos többletet várt áprilisra. Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a Németország ipari megrendelésállományában bekövetkezett szűkülés tükröződik vissza a magyar adatokban. Amennyiben legfontosabb exportpiacunk irányából érkező megrendelések volumene tovább mérséklődik, akkor a hazai ipar csökkenő trendje tartós maradhat.

Ez pedig egyértelműen tovább növeli a recesszió veszélyét – hangsúlyozta az igazgató. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a komáromi Nokia-gyár termeléscsökkentése és bezárása, a Philips székesfehérvári televíziógyárának tulajdonosváltása, az átállás nehézségei húzták le az ipar teljesítményét, amit a március végétől termelésbe állt kecskeméti Mercedesgyár sem tudott teljesen ellensúlyozni.

Igaz, a német autógyár csak fokozatosan, az igényektől függően éri el évi 100-200 ezer darab közötti kapacitását. A Mercedes beindulása remélhetően az ipar és rajta keresztül a hazai össztermék (GDP) bővülését eredményezheti. Dübörgő gazdaságra utaló két számjegyű növekedés tavaly februárban volt, azóta fokozatosan lankad az ipar teljesítménye – hasonlóan ez euróövezetéhez.

A 2011-es évet átlagosan 5,4 százalékos növekedéssel zárta a hazai ipar, míg erre az évre a Takarékbank tegnap ismertetett prognózisa négyszázalékos plusszal számol, szemben a tavaly októberi 6,5 százalékos várakozásukkal.

Az európai konjunktúra igen bizonytalanná vált, ezért Suppan úgy véli, rövid távon a külső kereslet további visszaesésére lehet számítani, miközben a belső kereslet élénkülésében sem érdemes reménykedni. A kormányzati spórolás miatt idén a közösségi fogyasztásban 2,4 százalékos viszszaesés lehet, míg a lakossági fogyasztás egy százalékkal csökkenhet. A Takarékbank szerint jövőre hosszú böjt után ismét nőhet a fogyasztás, igaz, csak fél százalékkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.