Törvénymódosítás: Bírság háromóránként
Németh Lászlóné ott folytatja, ahol elődje, Fellegi Tamás abbahagyta. Legalábbis ami a közutak területén elhelyezett reklámtáblákat illeti. A fejlesztési tárca (NFM) miniszter asszonya minden olyan táblát leszereltetne a közutak mentén, melyek elterelhetik az autósok, motorosok figyelmét.
A hivatalosan a közlekedés biztonságának javítását szolgáló elképzeléssel nem az a baj, hogy valójában legfeljebb arra lesz jó: az országgyűlési, önkormányzati választások idején megkíméljék a járókelőket a politikusok villanypóznákról lemosolygó arcképének látványától. Ennél elgondolkodtatóbb, hogy a táblák leszerelését már 2010-ben eldöntötték, mégis minden maradt a régiben – az autópályákon, a főutakon autózók sokfelé találkozhatnak „táblaerdőkkel”.
Semmi sem garantálhatja, hogy a balesetekért részben felelősnek kikiáltott reklámok eltűnnek, ha a parlamentben az NFM javaslatai szabad jelzést kapnak. Úgy különösen nem, hogy a szaktárca a nagy igyekezet közepette a kiskapukat megint nyitva hagyta. A táblák általános tiltása ugyanis lakott területen belül nem vonatkozik a „közút úttesten kívüli burkolatlan területére”.
Vagyis ennek alapján, ahol nincs aszfalt, beton, térkő, állhatnak a táblák, loboghatnak a transzparensek. Lakott területen kívül ugyanakkor az üzemanyagtöltő állomások cégjelzései, árait jelző totemoszlopai mellett megmaradhatnak az építményekben működő vállalkozások nevét feltüntető piktogramok, valamint a „kizárólag a közlekedés biztonságát elősegítő, közérdekű tájékoztatást” tartalmazó feliratok.
Az autósok figyelmének elterelése ellen határozottan fellépő szakminisztérium az állampolgári jogok országgyűlési biztosának kezdeményezésére sajátos módon megregulázta a parkolási társaságokat is. Törvénymódosító javaslata szerint a parkolási díjak megfizetését elmulasztó járművekre a jövőben „ugyanazon a várakozási területen belül egy naptári napon belül pótdíj csak egyszer szabható ki”. Ahogy azonban mindig, itt is van kivétel.
Méghozzá az, hogy a naponta egyszeri pótdíjazás nem vonatkozik azokra a parkolási területekre, amelyeken a „várakozás csak meghatározott időtartamig engedélyezett”. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fővárosban a parkolás időtartamát akár három órában maximáló parkolási társaságok alighanem röhöghetnek a markukba: az NFM törvényjavaslata helyett akár arról is kiállíthatott volna egy papírt, hogy az ilyen területeken az autósok háromóránként bírságolhatók.
De ezzel még nincs vége! A fejlesztési tárca rendelkezik arról is, mi történjen azokkal a gépkocsikkal, amelyek lakott területen kívül, autópályán, autóúton robbannak le, és tilos helyen, akár a leálló- vagy új keletű nevén a vészsávban vesztegelve veszélyeztetik a forgalmat. A honatyák elé kerülő javaslat szerint az ilyen, magára hagyott járműveket a közút kezelője a rendőrség értesítése után elszállíttathatja. Erről, illetve a jármű tárolásának helyéről azonban az üzemben tartót, a tulajdonost is tájékoztatnia kell.
Gondolatébresztő azonban, hogy az NFM-ben úgy vélik: a „jármű elszállítása során a járműhasználat akadályoztatása folytán a keletkezett károkért a közút kezelőjét nem terheli kártalanítási kötelezettség”. Vagyis ha netán a szállítás során leszakítanak ezt-azt egy autóról, az nem a közútkezelő gondja. De ennél is érdekesebb, hogy ha a gyorsforgalmi úton igénybe vett szolgáltatásokért egyébként díjat fizető gépkocsi tulajdonosa az elszállítás költségét 180 napon belül nem téríti meg, a „közútkezelő jogosult a járművet értékesíteni, vagy más módon hasznosítani”.
Lehet találgatni, hogy az utóbbi lehetőség alatt az NFM-ben mit értenek. Azt azonban a későbbi jogvitákat elkerülendő, a szaktárcának érdemes lenne megszabnia, hogy a közútkezelő mekkora összeget számlázhat egy-egy gépkocsi elszállításáért. Mint ahogy azt is érdemes lenne szabályokhoz kötni, hogy az autópálya-üzemeltetők milyen feltételek mellett értékesíthetik az így birtokukba kerülő autókat. Ha másért nem, legalább azért, hogy a törvénymódosító javaslat betűjének megfelelően a gépkocsija eladása után hatvan napon belül jelentkező tulajdonos ki tudja számolni: az elszállítás, a tárolás és az értékesítés költségeinek levonása után mennyi pénzre tarthat igényt.
A tárca látszólag feladja a külföldi rendszámmal közlekedők elleni harcot. A javaslat szerint akik a „belföldön használt járművet a külföldi üzemben tartójától rendszeres munkavégzéshez” kapják, mentesülnek az eddigi tilalom alól. A tervezet indoklásából nem derül ki, a tárcánál számba vették-e: ezzel az intézkedéssel a külföldi rendszámmal és magyar sofőrrel közlekedő járművek mekkora hányada úszhatja meg igazoltatáskor a büntetést. A jelekből ítélve úgy vélhetik, vannak, akik nem egy, a határon túl bejegyzett vállalkozás nevén lévő autóval furikáznak.
Erre utal, hogy az Országgyűlés jóváhagyása után mentességet kaphatnak az Európai Unió intézményeinél, szervezeteinél munkaviszonyban állók, illetve a velük jogviszonyban állókkal közös háztartásban élő közeli hozzátartozók is. De ha ez sem lenne elég, az NFM mentességet biztosítana a nem magyarországi szokásos tartózkodási hellyel rendelkezőknek, illetve hat hónapon belül összesen harminc napra a külföldi családtag autóját hazánkban használóknak is.
A harmincnapos időkeret betartását elvben talán a külföldi rendszámmal közlekedők igazoltatásakor felvett, a törvénymódosítás elfogadása után létrehozandó „bírságnyilvántartás” révén ellenőrizhetnék. Ez utóbbi adatainak összeszedésében pedig nem csak a rendőrség működhetne közre. A fejlesztési tárca szándékai szerint munkába állhatnának a „közúti ellenőrök”. Ha az Országgyűlés jóváhagyja, közúti ellenőr lényegében minden nagykorú magyar állampolgár lehet, aki nem büntetett előéletű.
A törvénymódosítás szövegéből nem derül ki, hogy az autóval közlekedők ellenőrzésére feljogosított újabb „szervezet” munkatársait miről lehet majd felismerni. Legfeljebb annyi biztos, hogy felbukkanásukra a közlekedési hatóság ellenőrzéseinél lehet majd számítani.
