A praktikus konyha titkai

A konyhatervezés több szakma együtteseként is felfogható: kell hozzá lakberendezői és bútortervezői véna, a bútorasztalos tapasztalata, némi vendéglátós szaktudás, no meg a megrendelő maga, aki használni fogja az otthon egyik legfontosabb területét.

Macsali Zsolt, a Macsali Kitchen Manufacture tulajdonos-ügyvezetője azt tapasztalja, hogy még mindig sokan elkövetik a 15 leggyakoribb hiba egyikét, aminek következtében a sok százezer forintból berendezett konyhában naponta éri bosszúság a megrendelőt.

Ugyanakkor arra is van példa, hogy az építkezők inkább várnak egy-két évet, amíg van pénzük befejezni a konyhát, amit igazi szakemberre szeretnének bízni.

A sztereotípiáktól nehezen térnek el az emberek. Például gondolkodás nélkül megveszik a garzonlakásba a négylapos főzőlapot, amit sosem használnak ki, miként a 178 centi magas hűtő is túlméretezett oda, ahol csupán egy ember él.

Gyakran szembesülnek a szakemberek azzal is, hogy az építész elnagyolta a konyharész tervezését: elég lett volna csak tíz centivel arrébb tenni a válaszfalat, hogy megfelelő méretű és elrendezésű konyhablokkot tudjanak kialakítani a házban.

A konyhatervezés személyre szabott műfaj, a majdani használó ételkészítési szokásait ugyanúgy fontos figyelembe venni, mint azt, hogy jobb- vagy balkezes, és hogy milyen magas.

Egy 180 centis embernek alacsonyan van a klasszikus, azaz 87 centi magas konyhapult, neki a 95 centi magas kényelmesebb. Mielőtt a konyhabútort megrendelik, érdemes átgondolni a részleteket, és szakember tanácsát kérni.

Néhány tipikus hiba

- Helytelenül alkalmazzák az ételkészítés technológiai sorrendjét, ezért kétszer annyit kell ott mozogni , mint egy tökéletesen megtervezett konyhában.

- Az átalakítás előtt nem készül pontos terv a leendő háztartási készülékek csatlakozásairól.

- A fal mellé kerül a beépített hűtőszekrény, amit az ajtó frontjára elhelyezett fogantyú miatt nem lehet 90°-ban kinyitni, sőt a mélyhűtő fiókjait is képtelenség kihúzni. A 120°-ig nyitható ajtajú hűtőszekrényeknél ez a probléma még jobban érvényesül.

- Közvetlenül a fal mellé teszik a főzőlapot, emiatt főzés közben a kéz szabad mozgását akadályozza a fal.

- A mosogatótálca közelébe nem tesznek szemetest (és szelektív hulladékgyűjtőt), holott itt keletkezik a legtöbb konyhai hulladék.

- Nem gondolnak a konyhai világítások megtervezésénél arra, hogy a munkapult hozzánk közelebb eső része legyen a legjobban megvilágított felület.

- A mosogatógépet nem teszik a lehető legközelebb a mosogatótálcához, hogy minél egyszerűbben lehessen bele pakolni.

Megfontolandó

A konyha berendezése minimum 0,5-1 millió forintos kiadás, kapkodni tehát tilos!

(A többi, tipikus tervezésihiba itt: www. macsali.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.