Az uniónak elég, az IMF-nek kevés a kormány módosítócsomagja
Könnyen lehet, hogy rögtön fegyverszünettel, hiszen a Fellegi Tamást váltó új főtárgyaló, Varga Mihály az MTI beszámolója szerint szombaton arra kérte a Lázár Jánost váltó új Fidesz-frakcióvezetőt, Rogán Antalt, „fontolja meg” a jegybanktörvény hétfői végszavazásának elhalasztását. Varga új fejleményekre, valójában az Európai Központi Bank (EKB) által csütörtökön sokadszor megismételt intelmekre hivatkozva indítványozta ezt.
– Támogatom a miniszter úr kérését, és úgy gondolom, hogy hétfőn ezt a Fidesz-frakció is támogatni fogja – nyilatkozta Rogán Antal az MTI megkeresésére vasárnap. Mindenképpen szükségesnek látja elhalasztani a törvényjavaslat zárószavazását, ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a kormány meg tudjon állapodni a jegybanktörvény nyitva maradt, vitás kérdéseiről – tette hozzá. – Természetesen, ha megszületik a megállapodás a kormány és az IMF között, ezeket a szempontokat készen állunk átvezetni a törvényen – tette hozzá.
Az nem kétséges, hogy mint kés a vajon, úgy menne át a parlamenten a kormány javaslata az EU által kifogásolt jegybanktörvény részbeni módosításáról. Mint ahogy az sem kérdéses, hogy az unió minimális elvárásainak eleget tevő módosításokkal is csupán fél lépéssel kerülnénk közelebb ahhoz, hogy leüljünk tárgyalni a biztonsági védőhálónak nevezett EU/IMF-hitelről, ugyanis az EKB és a valutaalap által megkövetelt teljes jegybanki függetlenség garanciája még nem látható.
Ha a mai, csonka formájában fogadnák el a Matolcsy György nevével fémjelzett javaslatot, az sok jót nem jelentene: az elemzői várakozások szerint a forint megroppan, a BUX tovább süllyed, az állampapírhozamok tovább nőnek és a csődkockázati mutatónk pedig ismét lehagyja az ügyeletes krízisországnak számító spanyolokét. És ezzel Varga és Rogán is tisztában van.
Lehet, hogy az uniós jognak megfelelnek a módosítások, de a teljes jegybanki függetlenséget garantáló nemzetközi normáktól még messze állnak. Ahhoz ugyanis az EKB által csütörtökön sokadjára megismételt kitételeket is korrigálni kell. A ma zárószavazásra feltett javaslat az EKB elvárásainak megfelelően rendezi a jegybanki vezetők felmentésének kérdését.
Ezentúl a monetáris tanács ülésének napirendjét nem kellene előzetesen megküldeni a kormánynak, s a kabinet képviselője sem vehetne részt a tanácskozásokon. Az MNB és a pénzügyi felügyelet összevonását lehetővé tevő passzust is törölnék az alaptörvényből, s az euró esetleges bevezetése után sem eresztenék szélnek a monetáris tanácsot.
A jegybanki vezetők ciklus közbeni fizetéscsökkentéséhez, a kétmilliós havi bérplafonhoz azonban makacsul ragaszkodik a kormány, hiába jelezte lassan három hónapja Simor András jegybankelnök, hogy ha az eredeti állapotot visszamenőlegesen helyreállítják, akkor a fizetését felajánlja a hátrányos helyzetű közgazdászhallgatók képzésére – jelképes egy forintot tartva meg magának.
Simor kérdésünkre elmondta, hogy a témát nem vetette fel az Orbán Viktorral tíz nappal ezelőtt folytatott megbeszélésén, meghagyva a miniszterelnöknek a lehetőséget, hogy az IMF-tárgyalások megkezdése érdekében levélben tett felajánlására levélben válaszolhasson. Erre mandátumának jövő márciusi lejártáig még várhat.
A rend kedvéért az EKB még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy a jegybanki vezetők esküjében a kormánytól való függetlenség kiemelt hangsúlyt kapjon, de ettől eltekintene, ha csak ez lenne a probléma. A legnagyobb veszélyt a függetlenségre a teljesen feleslegesnek, tulajdonképpen kerékkötőnek ítélt harmadik jegybanki alelnök kinevezésében és még egy külsős monetáristanács-tag delegálásában látja az EKB.
A kormány a hivatalos indoklás szerint ezzel a lépéssel a jövő márciusban esedékes jegybanki elnök- és alelnökcserék miatt fellépő folyamatosságot szándékozik biztosítani. Miután Orbán Viktor egyszer már félreérthetetlen utalást tett a jegybanki 36 milliárd euróra rúgó devizatartalék gazdaságélénkítési célú felhasználására, s a múlt héten az ország korlátlan időn át történő finanszírozhatóságát is deklarálta, sokan – nem ok nélkül – azt vélik, hogy a folytonosság csak ürügy, az igazi tét a devizatartalék feletti rendelkezés joga.
A korábbi MNB-törvény szerint a devizatartalékot illető stratégiai kérdésekben a monetáris tanács mondta ki a döntő szót, a végrehajtást viszont a jegybankelnökre és kijelölt beosztottjaira bízta. Most viszont a stratégia, a végrehajtás és az ellenőrzés is a monetáris tanács kezébe került, ami önmagában is pikáns, ráadásul az újabb kormánypárti delegáltak révén olyan kétharmados többség jönne létre a tanácsban, amely Simor kezéből egyszerű szavazattöbbséggel kiüthetné a kasszakulcsot. Ez pedig érthetően nem tetszik az EKB-nak.
Hétfőn a kormánypártoknak még számos lehetőségük van a várható károk minimalizálására. Egyfelől elhalaszthatják a szavazást – ahogy azt Varga és Rogán javasolja – az EKB (és az IMF) véleményének tanulmányozására hivatkozva, amivel időt nyerhetnek, például a hó közepén esedékes újabb, magyar szempontból is sorsdöntő görög választások előtt. Ennek a hátulütője, hogy a törvénymódosítás nélkül a tárgyalások biztosan nem kezdődhetnek meg az IMF-fel. De ha jelen formájukban mennének át a módosítások, akkor sem dördülne el a startpisztoly, mert az IMF eleve kevésnek találja a változtatásokat.
Van egy másik gyors megoldás is: az EKB alapelvárásait valaki a kormánypárti padsorokból a nevére veszi, és végszavazás előtti módosításként benyújtja a parlamentnek. Ha a kormány az IMF-fel való megállapodást tényleg komolyan gondolja, ez lenne a járható út – még a nyilvánvaló presztízsveszteség ellenére is. Ebben az esetben Áder János köztársasági elnök zavarhat be a képbe azzal, hogy eljárásbeli kifogásokra hivatkozva visszadobja a törvényt a parlamentnek.
Mint ahogy azt az utolsó pillanatban szétcincált médiatörvénnyel tette a múlt héten. A különbség az lenne, hogy most a már végszavazásra „érett” módosításokhoz nem nyúlnának, hanem azokat új pontokkal egészítenék ki, ami más megítélés alá esik. A kormánytagok nyilatkozatai azonban semmi jóval nem kecsegtetnek. Az IMF-tárgyalásokkal újonnan megbízott Varga Mihály időt kér, Matolcsy György szerint a gyors tárgyalásokban reménykedők az ország gyámság alá helyezését kockáztatják, de a kormányfő szerint is fölösleges a sietség, hiszen az ország az IMF nélkül is finanszírozható.
Az időhúzásnak azonban súlyos ára van. A pluszköltségekről Simor András végzett gyors számítást, e szerint minden negyedév, amíg nem kötjük meg az IMF-hitelszerződést, 75-100 milliárd forint pluszterhet jelent az országnak, ez az a többletköltség, amit a mostani magas és a hitelmegállapodás utáni alacsonyabb hozamszintek közötti különbségből fakad. Eddig hat hónap telt el azóta, hogy az IMF-hez fordultunk segítségért.
Elemzők szerint egy újabb görög sokk jobb belátásra késztetheti a kormányt, de hasonló hatással ér fel, ha valamelyik nagy hitelminősítő, megunva a tehetetlenkedést és az időhúzást, az amúgy is bóvlikategóriába sorolt magyar államadósságot még mélyebbre szintre süllyeszti.
