Zöldövezet program: már budapesti társasházaknak is

Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Mol és az Ökotárs közös környezetvédelmi programjára, a Zöldövezetre. A nagy sikerű program immár 6 éve segíti a helyi civil kezdeményezéseket abban, hogy környezetüket szebbé és zöldebbé alakítsák a helyi lakosság bevonásával, közösségi akció keretében.

Korábban főként vidéki kisközösségek indultak a pályázaton, de idén egy új kategória is megjelent a kiírásban, amely a fővárosi társasházak lakóit segíti abban, hogy zöldebbé varázsolják belső udvarukat. (A pályázati kiírás megtalálható: http://zoldovezet.okotars.hu/palyazati_ felhivas)

„2006 óta segítjük az Ökotárssal közösen a helyi civil kezdeményezéseket abban, hogy szerte az országban megújuljanak és megszépüljenek a közösségi terek. Programunk eredményességét felméréseink és az eddigi résztvevők rendkívül pozitív visszajelzései is igazolták. Budapestről azonban eddig nagyon kevés pályázó jelentkezett. Ezért arra gondoltunk, hogy az amúgy is kevés zöldterülettel rendelkező fővárosban nagy segítség lenne, ha a társasházaknak is lehetőséget adnánk belső udvaraik fejlesztésére, szépítésére. Az akcióval pedig a lakóközösségek életét is felpezsdíthetjük” – mondta Kelenvölgyi Ágnes, a Mol szponzorációs vezetője.

A program eredményességét több felmérés is igazolta. A 2011-es kutatás ismét rendkívüli sikerekről számolt be, mely szerint minden egyes forintból, amellyel a Mol a Zöldövezet programot támogatja, több mint öt forint érték lesz. Így 2012-re közel 350 millió forint értékű zöldfelület jött létre hazánkban, megközelítőleg egymillió m2-en. A program során, 35 ezer önkéntes részvételével, a nyertes szervezetek mintegy 50 ezer növényt ültettek el, melyek legnagyobb része őshonos fa, cserje vagy (évelő) virág. A program sikerrel működik Szlovákiában és Romániában is.

A tavalyi pályázók között a Mol idén is Zöldövezet Díjjal jutalmazza azt, amely leginkább környezetbarát módszerekkel és a legsikeresebb közösségi esemény keretében a legszebb zöldfelületet hozta létre. Idén a Zöldövezet Díjat és a vele járó 500 000 Ft-ot az Iszkaszentgyörgyi Természet- és Környezetvédő Egyesület nyerte.

(A pályázatokat az első fordulóban 2012. július 9-ig lehet benyújtani, a zoldovezet.okotars.hu oldalon található online kitölthető űrlap segítségével.)

Nyertesek voltak az inotai iskolások is
Nyertesek voltak az inotai iskolások is
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.