Az európai Marriott-lánc patronálja az SOS Gyermekfalvakat

Néhány hét alatt több mint 1,6 millió forint gyűlt össze a Marriott hotellánc jótékonysági akcióján, amelyben az amerikai társaság két budapesti szállodájának étterme, a peppers!mediterranean grill és Olao Pazzo minden egyes vendége után február óta egy-egy eurót tett félre az SOS Gyermekfalu részére. A Marriott idén jelentette be, hogy európai szállodáiban a helyi SOS Gyermekfalvak számára szervez jótékonysági akciókat. Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványát április óta új igazgató, Gosztonyi Gábor vezeti, aki a Marriott nagy sikerrel zárult jótékonysági éttermi promóciójának eredményhirdető sajtótájékoztatóján mutatkozott be. A több mint három évtizedig az üzleti szférában dolgozott új igazgató nevét többek közt a Groupe SB, a Philips Magyarország Kft. és a Cerbona Zrt. első számú vezetőjeként ismerhették meg sokan. Mint Gosztonyi Gábor hangsúlyozta, a jórészt céges és magántámogatásokból működő gyermekfalu szolgálatába kívánja állítani az üzleti életben szerzett tapasztalatait. Az SOS-szervezet következő négy évre megfogalmazott erőteljes növekedési stratégiája egy új típusú vezetőt kívánt, vélhetően ez volt az oka, hogy a szervezet vezetésére kiírt pályázatot Gosztonyi Gábor nyerte meg. A Magyarországon 350 gyermek gondozását ellátó, illetve koordináló SOS Gyermekfalu több mint 26 éve működik Magyarországon, tevékenységének csak egy részét finanszírozza állami normatívából. Rövid távú terveikben a kecskeméti gyerekfalu kapacitását, az oda befogadható létszámot szeretnék növelni a hivatásos és hagyományos nevelőszülői hálózat bővítésével. Emellett a fiatalkorú felnőttek életkezdését és beilleszkedését segítő ifjúsági házakat tervezik országszerte fejleszteni.

A Marriott – mint megtudtuk – nemcsak jótékonysági akciójával segíti az állami gondozott gyerekeket, hanem gyakornoki helyet és kölcsönös megelégedés esetén munkahelyet is kínál többeknek közülük. A munkalehetőség is óriási segítség a fiataloknak, akik életét és életkezdési esélyeit az alapítvány a minőségi, gyerekjóléti szolgáltatások fejlesztésével is igyekszik tovább javítani. A Marriott éttermeiben étkező vendégek után jóváírt egy-egy eurós adományból összegyűlt 1,6millió forintot az SOS Gyermekfalu nyári táboroztatásra fordítja – tájékoztatott az igazgató.

Mint Robert Garder, aMarriott Budapest igazgatója elmondta, Európa-szerte 150 ezer eurós adomány összegyűjtése volt az eredeti cél, de az összesítés még nem készült el. Az biztos, hogy az Egyesült Államokban komoly hagyományokra visszatekintő jótékonykodás a szállodalánc személyzeti politikáját is áthatja: a cégnél rendszeresek a szervezett gyűjtések, az önkéntes munka, és a gyermekekkel foglalkozó nonprofit szervezetek segítése. A marriottosok jótékonysági tevékenységének értéke 2010-ben megközelítette a 35millió dollárt – ezt 280 szállodájukban érték el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.