Kedvező fejlemények az év elején

Kedvező fejlemények a hazai faktoringpiacon az első negyedévben: a tavalyi mindössze 3,3 százalékos és az év közben tapasztalható folyamatos lassulást követően az év első 3 hónapjában közel 7 százalékkal bővült a bruttó faktorált követelések mennyisége az előző év hasonló időszakához viszonyítva – derül ki a Magyar Faktoring Szövetség számaiból.

A finanszírozás volumene ugyanakkor – amelyet a faktoráláshoz felhasználtak –az első negyedév végén 96,3 milliárd forint volt, ami 10 százalékkal elmarad a tavalyitól. Az ellentmondásos fejlődés a piac átalakulásának, az átlagos fizetési határidők rövidülésének tudható be. Az első negyedévi bruttó forgalomnövekedést néhány bank és banki hátterű faktoringszolgáltató dinamikus növekedése eredményezte – jelezte a szövetség.

A piac egyébként továbbra is erősen kínálati jellegű. A mikro- és kisvállalkozói ügyfélkör erős szűkülésével a megmaradó jó ügyfelek megszerzése érdekében tovább élesedett a verseny, amely az „árak” csökkenését eredményezi. A költségek érezhető visszaesését azonban az alapkamat és így a refinanszírozási költségek magas szintje akadályozza – derül ki a szövetség negyedéves jelentéséből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.