Voltaképp azt vagyok mondandó, hogy a magyar Demjánt ugyanazért „vitték jégre” Oroszországban, amiért idehaza szokás ezt tenni olyan külföldiekkel, akiket történetesen nem Demjánnak hívnak. Ezt nevezik „kiszámíthatatlan gazdasági környezetnek”. A veleje az, hogy mihelyt a politikai hatalom egyik kézből átcsúszik a másikba, a korábban adott szó – megállapodás – nem érvényes, legyen bármilyen jó is egy projekt. Tudniillik azok a bizonyos „mások” akarnak keresni, és rohadni hagyják az elődök vetését, hogy maguk arathassanak.

Orbán Viktor és Demján Sándor

Ez így megy a posztkommunista világban szinte mindenütt. Orbán biztos tréfálkozott, amikor azzal érvelt, hogy az oligarchia ismertetőjegye a gazdasági hatalombirtoklásnak a politikai hatalomszerzésbe való áttelepítése. Mint a szentpétervári példa is mutatja, ez éppen fordítva van. A helyzet egyszerűbb annál, semmint hogy oligarchákat emlegessünk. Pusztán arról van szó, hogy a politikai hatalom a mi tájainkon pillanatok alatt gazdasági zsákmányszerzés forrásává válik, mert azzá tud válni. Persze ha az egész centrumában nem közpénz forogna, akkor nem tudna, ám Oroszországban és Magyarországon a köz pénzét jobb esetben egy politikai párt, rosszabb esetben egy pártkorifeus és csapata tőkésíthető és lefej(t)hető vagyonának tekintik.

Annyit nézelődtem már a világban, hogy nyugodtan kijelenthetem: az, hogy Düsseldorfban Schulz úr helyét Schmidt úr foglalja el a polgármesteri székben, vagy hogy Glasgow-ban Smith úr székébe Taylor úr ül be, nem jelenti azt, hogy Schmidt úr gyorsan felmondja a Schulz úr által előzőleg kötött megállapodásokat, vagy Taylor úrnak az jut az eszébe, hogy a helyi tömegközlekedés fejlesztését más vállalattal oldja meg, mint az elődje szándékolta. Ezt hívják demokráciának.

Aki Oroszországban akar pénzt csinálni (vagy idehaza), annak illik tekintettel lennie arra, hogy a gazdasági környezet a politikai környezet szolgálóleánya, és ennélfogva messze nagyobb kockázatokat rejt magában, mint a valódi demokráciákban. És ha a politikai környezet kiszámíthatatlan sebességgel változik – akár úgy is, hogy egyugyanazon párthoz, sőt személyhez kötődő érdekcsoportok küzdenek egymással, előre nem látható végeredménnyel – akkor a beruházót folyamatos kétség gyötörheti, hogy eltalálja-e egyszerre a tétet és a befutót. Lám, Demjánnak az orosz gázmonopóliumhoz, az állami tulajdonú Gazprom érdekeltségeihez kötődő üzletei dőltek be korábban sorban, számomra csak részben megfejthető, triviálisnak tetsző, de valójában bonyolultabb okok miatt.

Ilyen helyeken, mint a mieink, semmi se biztos, és ennek döntően nem gazdasági, hanem politikai okai vannak.

Így esik áldozatul a Demján által egyébként oly kiválóan képviselt és szenvedélyesen vágyott meg hiányolt magyar tőkeexport annak a rendszernek, amelynek az építésében éppenséggel az Orbán-kormány is érdemeket szerzett. Ha másként volna, Magyarországot nem sorolnák be a „kiszámíthatatlan gazdasági környezet” kategóriájába.