Sok ügyfél megérzi majd az új terhet

A családok, kórházak és az ügyfélbarát ügyfélszolgálatok járnak rosszul a telefonadóval a telekommunikációs tanácsadással foglalkozó SciamuS Kft. számításai szerint. A cég úgy véli, ahogy tehetik, a szolgáltatók az új adót az ügyfelekre terhelik majd. A társaság közleménye szerint különösen nagy terhet jelent az új adó a szolgáltatóknak, hiszen 2012 második felében dupla teher sújtja őket: a válságadót még fizetniük kell és már fizetni fogják a telefonadót is. S bár a törvény értelmében a szolgáltatók rövid távon nem terhelhetik át az új adót az előfizetőkre, a meglévő szerződéseiket nem módosíthatják, ám hosszú távon ez elkerülhetetlen lesz.

A tájékoztatás szerint a július 1-jétől hatályos törvény értelmében a csoporton belüli hívásokat, a kék és zöld számokat is terheli adó. Az adó hatására a szolgáltatók vagy megszüntetik a csoporton belüli, gyakran nullaforintos percdíjat, vagy a látványos áremelést elkerülendő, a havi díjat emelik, a SciamuS számításai szerint körülbelül 50 százalékkal.

Azok az intézmények, vállalatok, amelyek nem használnak vezetékes telefont, mert csoporton belüli hívásokkal oldják meg a kommunikációt, munkaidőben, szintén nem járnak jól. Ebbe a csoportba tartozik több kórház is, amelyeket kifejezetten hátrányosan érint majd a módosítás, hiszen kommunikációs költségeik lényegesen nőnek. A közlemény szerint hátrányosan érinti a változás a dolgozói és családi csomagokat is, vagyis a munkavállalókat és családjaikat, akik eddig ingyen beszélhettek egymással. A jövőben ezt lényegesen drágábban tehetik meg.

A kék és zöld számok, vagyis a helyi tarifával, illetve az ingyen hívható számok szintén adókötelesek, amely azon szolgáltatókat, bankokat, közműszolgáltatókat terheli, amelyek ügyfélbarát ügyfélszolgálatot üzemeltetnek.

A SciamuS jogértelmezése szerint a Skype és más internetalapú telefonhasználat nem lesz adóköteles. Az adó terheli a nemzetközi hívásokat is, nem terheli viszont a magyarok külföldi roaming díjait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.