Bevallhatatlan

Sajnálom, hogy tovább nőtt a munkanélküliség. Mert a múlt hét óta a napnál is világosabb, hogy ha csak pár fővel is, de növekedett. Gondolom. Hiszen egy normális ország normális adóhatóságánál aligha maradhatnának állásban azok, akik a mostani adóbevallás körüli botrányért felelősek. 

Mert botrány ez, még ha nem került is a címlapokra, és a politika sem kapta fel a témát. Mi a botrány, ha nem az, hogy van egy csomó ember az országban, aki ha már muszáj, bevallja és befizeti az adóját, ezzel azonban az is kiderül, hogy közülük minden negyedik adóügyileg analfabéta. Képtelen kitölteni egy „egyszerű” adóbevallást.

Olyan ez, mint az egyszeri riporter élő közvetítése az autópályáról: „egy őrült jön szembe a sztrádán, nem, kettő, három, öt, száz...” Azaz ha minden negyedik adóbevallás hibás, akkor nem az adózókban van a hiba. Akkor nem azoknak kell – pár nappal az adóbevallás határidejének lejárta előtt – oktatófilmet készíttetni (a filmmel amúgy semmi gond, érthető, és a készítésére nyilván szabályos közbeszerzési eljárást írt ki a NAV, kellő időt adva a probléma megoldásának alapos kidolgozására mindenkinek, hogy legalább itt ne csak a csókosok nyerhessenek).

Anno a miniszterelnök azt ígérte, olyan adórendszer lesz ebben az országban, hogy az emberek adóbevallása egy söralátéten is elfér. Később mások pontosítottak: ez persze nem vonatkozik majd mindenkire, de sokakra igen. Létre is jött az új adófogalom és a hozzá tartozó adózói kaszt: a söralátétesek tábora.

Orbán Viktor tehát bizonyos értelemben betartotta az ígéretét. Vannak olyan emberek, akiknek az adóbevallása ráfér egy söralátétre. Sőt egyre többen vannak, akiknek munka hiányában még egy söralátétnyi felület sem kell ahhoz, hogy bevallják a jövedelmüket. De miért kell szívatni mindazokat, akiknek (még) van munkájuk és jövedelmük, és akik (még) nem akarják gyarapítani a külföldön adózók vagy az adót még tévedésből sem fizetők táborát?

Mostanában újra divat az államosítás. Az állam azt hiszi, hogy jobban tud majd gazdálkodni, mint azok, akik részben azért nem gazdálkodnak, mert az elmúlt évtizedek egymást követő kormányai ellehetetlenítették őket, eladták a piacaikat. Tisztelettel, ha már újra lesznek szép nagy állami vállalatok, tanuljon tőlük az államapparátus. A NAV is. Egymagára kicsit is adó cég mielőtt új termékkel lépne a piacra, teszteli azt. Sőt teszteli azt a reklámfilmet, azt a hirdetést is, amellyel majd népszerűsíteni fogja. Miből állt volna a NAV-nak pár embert leültetni egy próba-adóbevallás erejéig? Tesztelni a rendszert. Mondjuk, pár képviselőn! Ők szavazták meg ezt az egyszerű adórendszert, na, akkor mutassák meg, hogy kell bevallani! Gombot nyomogatni vezényszóra bárki tud. Itt a lehetőség, valljanak be!

Ismerve a közállapotokat, mégis inkább azt gyanítom, a NAV informatikusai lesznek a felelősök a történtekért. Hacsak nem a söralátét.

Az adózásra való figyelmeztetés is nagyobb a söralátétnél
2012. május 15. Személyi jövedelemadó bevallásának és postára adásának határidejét jelző tájékoztatás a Posta ajtaján. Fotó: Reviczky Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.