Történelmi közgyűlés

Kulcsfontosságú döntésekkel fejeződött be múlt szombaton az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kétnapos közgyűlése.

Az 1991-ben életre hívott pénzintézet új vezetőt kapott, a kitűnő szervező hírében álló Sir Suma Chakrabartit, aki a londoni igazságügy-minisztérium, korábban pedig a nemzetközi fejlesztési tárca legmagasabb rangú köztisztviselőjeként – de költségvetési és nemzetközi pénzintézeti tapasztalatokkal is felvértezve – érkezett a bank élére.

– A július 3-án hivatalba lépő új elnök „nagyon nyitott és tisztességes” folyamat keretében való megválasztása nemcsak az EBRD, hanem minden más nemzetközi pénzintézet jövője szempontjából modellnek számíthat – hangsúlyozta záróbeszédében a bank kormányzó testületének elnöke, Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter.

A 65 tagországot és szervezetet képviselő kormányzók (többnyire pénzügyminiszterek) öt jelölt közül több titkos fordulóban választották meg az első brit állampolgárt a korábban három francia és két német elnök irányítása alatt álló bank vezetőjének. Ezzel megtörték azt a hallgatólagos megállapodást, hogy London csak a pénzintézet földrajzi központját adja. Miközben az 1959-ben Indiában született, oxfordi végzettséggel rendelkező Suma Chak ra barti felkészültségéhez semmilyen kétség nem fűződik, az érde kében lobbizó George Osborne brit pénzügyminiszter is elismerte, hogy „győzelme komoly kampány és erős diplomácia” eredménye volt.

A közgyűlés záró sajtótájékoztatóján az új elnök már csak származása miatt is visszautasította a nemzetközi sajtóban elterjedt vádat a bankban kialakult „angolszász dominanciával” kapcsolatban. Tény, a bank tízfős igazgatótanácsában immár négyen rendelkeznek brit vagy amerikai útlevéllel.

Az elnökválasztással az is eldőlt, hogy búcsúzni kényszerül Thomas Mirow, az eddigi bankelnök. Alulmaradásának egybehangzó vélemények szerint nem volt köze teljesítményéhez, hiszen – ahogy ezt az új elnök is kiemelte – a 2008-ban kezdődött globális pénzügyi válság idején mutatott határozott fellépésével elért alaptőke-emeléssel nagyban enyhítette a Kelet-Közép-Európára nehezedő nyomást.

A halk szavú, visszafogott Mirow-ból előbújt az irónia, amikor egy a választási vereségének okára vonatkozó újságírói kérdésre azt válaszolta: „Történelmi visszatekintésben annyit mondhatok, hogy saját kormányom részéről a lelkesedés enyhe hiányát tapasztaltam.” Ezzel arra utalt a német származású szakember, hogy Angela Merkel kormányától nem kapta meg a kellő támogatást.

A távozó elnök a közgyűlésen bejelentette, hogy a ratifikációs folyamatnak a következő hónapokban várható befejezése után megkezdődhetnek a befektetések Tunéziába, Marokkóba, Jordániába és Egyiptomba, a döntéshozók jóváhagyták az ehhez szükséges egymilliárd eurós alapot. A kormányzók mind az „új”, mind a „történelmi” befektetési régióval kapcsolatban emlékeztettek a demokrácia, a törvény és a szabad választások érvényesülése betartásának szükségességére. Maga Mirow is utalt rá sajtótájékoztatóján, hogy a „demokráciához vezető út kanyargós, nehézségekre és visszaesésekre egyaránt kell számí tani”.

Máma már nem romlik tovább

Az EBRD legfrissebb gazdasági előrejelzése szerint a régió „egyelőre nem romlik tovább”, sőt Közép-Európa és a balti országok a januárban feltételezett 1,4 százalékos átlagos növekedéshez képest 0,2 százalékkal jobban teljesíthetnek ebben az évben. A kis javulásban szerepet játszik, hogy „Magyarországon a korábban véltnél csekélyebb mértékű visszaesésre” lehet számítani. A feltételes mód mégis indokolt, mert az új számok nem veszik figyelembe az eurózóna helyzetének az elmúlt napokban bekövetkezett romlását és Görögország esetleges távozását a közös pénznemből. Az EBRD ebben az évben is kilencmilliárd eurót kíván befektetni Középés Kelet-Európában, melyből már 2,6 milliárdra vállalt kötelezettséget jóváhagyott projektek keretében.

Suma Chakrabarti
Suma Chakrabarti
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.