Tette pedig mindezt úgy, hogy közben azt is bejelentette, leszállítja a nyugdíjkorhatárt 62 évről 60-ra. És ennek az árát vajon ki fogja megfizetni? Ki más? A fiatalok, akiknek elnöke akar lenni. Már csak ebből is látszik, hogy nem ígér csodaszert Európa bajaira Hollande megválasztása. A szocialista (azért még csak) elnökjelölt meglovagol egy kétségtelenül élő és valóságos társadalmi igényt (naná, senki sem szereti, ha megszorítások néven pénzt vesznek ki a zsebéből), de igazi alternatívát egyelőre ő sem kínál. Hollande az európai növekedésért szeretne tenni. Mondja. Sok sikert!

Hollande-ot ünneplik a Bastille téren a fiatalok – és ki fog fizetni?

Tenni ugyanis eddig is lehetett volna. A növekedési tervek készen állnak, az egységes piac erősítése lehetséges, az Európai Bizottság hónapokon át mondta be az újabb és újabb ötleteket az eurókötvényektől kezdve a projektkötvényeken át a végtelenségig. De sohasem volt meg az elégséges politika akarat, a bátorság, a vízió, hogy ezeket valamelyik vezető európai politikus bevállalja.

Csak a legegyszerűbb, ha nem is feltétlenül a legkritikusabb példa: melyik az az ország, amelyik nem csatlakozik a mai napig sem az európai közös szabadalomrendszerhez? Spanyolország. Pont az az ország, amelyiknek egészen különlegesen nagy szüksége van a növekedés beindítására.

Majd más lesz Hollande mint a Francia Köztársaság elnöke? Nekem e tekintetben fenntartásaim vannak, hiszen ő maga volt az, aki azzal kampányolt, hogy szürke és normális lesz. Pedig most nem erre, hanem valami különlegesre van szükség. Mondjuk olyanra, amire 62 évvel ezelőtt Európa vezetői képesek voltak. Igaz, ők nemcsak egy gazdasági válsággal néztek farkasszemet, hanem a világháború iszonyatával is. Az kijózanítóan hathatott.

Robert Schumann francia külügyminiszter azt mondta 1950. május 9-én, amit akkor még nem hívtak Európa napjának, de ma már igen: „Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem pusztán valamely közös szerkezet kialakításával integrálni. Konkrét eredményekre, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség.” És ezen a napon belevágtak.

A növekedési vita valójában erről is szól Európában: előtérbe kell helyezni a szolidaritást, az unió egyik alapkövét. Állampolgár és állampolgár, tagállam és tagállam, intézmény és intézmény között. És ezt nemcsak szavakkal, tettekkel is alá kell támasztani, minden szinten.