Lakáspiac: Lassú lesz a felépülés

A válság óta évente 85-88 ezer lakás cserél gazdát Magyarországon, kevesebb mint a harmada a 2003-ban mért rekordnak: akkor 270 ezer új és használt otthon kelt el.

Az aktuális finanszírozási feltételektől függetlenül nagyságrendileg ez az a mennyiség, amire az élethelyzetből adódó változások miatt a piacon tartósan van vevő – hangzott el az Otthon Centrum tegnapi sajtótájékoztatóján. A mennyiség mellett változott az összetétel is. Míg például 2008-ban az eladott lakások tizede új építésű volt, addig tavaly a gazdát cserélő ingatlanoknak már csupán négy százaléka tartozott ebbe a kategóriába, a kereslet egyértelműen a használt lakások irányába mozdult el – mutatott rá Déry Attila, az ingatlanközvetítő hálózat vezető elemzője.

A használt lakások piacára újabban jellemző, hogy sok potenciális vásárló vérmes reményekkel jelenik meg, és a helyenként valóban túlárazott kínálatból képtelen alkut ajánlva próbál mazsolázni. A vevők hosszan válogatnak, az értékesítési idő megduplázódott. Az év elején a devizaalapú lakáshitelek rögzített árfolyamú végtörlesztése miatt felpörgött piacon a lendület tovább élt, de a kereslet immár visszatért a normális mederbe. A piacot ugyanakkor a lassuló árcsökkenés jellemzi, és van esély arra, hogy az idei évet követően felfelé kapaszkodjanak az árak.

Az idén áprilistól élő megújított árfolyamgát (a devizaalapú lakáshitelek törlesztőrészletének fixálása) várhatóan a kínálat szűkülését okozza a visszalépő eladók miatt. Tavaly az Otthon Centrum adatbázisa szerint 10-15 százalék volt a fizetési nehézség miatt eladni szándékozott lakóingatlanok aránya. A bankok egyelőre nem használják ki az árverési kvótát, úgy tűnik, jellemzően az adóssal közös értékesítésben gondolkodnak, s ez is segít stabilizálni a lakáspiaci kínálatot.

Ezzel szemben az új lakások piacán még egy ideig egészen biztosan nem várható javulás. A kiadott építési engedélyek száma az első negyedévben 11 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, míg a használatba vett ingatlanoké 22 százalékkal esett vissza – tette hozzá Déry Attila. A legnagyobb vesztes Budapest, ahol 65 százalékkal esett vissza január és március között az átadott lakások száma, az első negyedévben pedig mindössze ötszáz ilyen ingatlant adtak el. Pedig a fejlesztők próbálnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez: az átlagos projektméret 2007-ben még hatvan lakás volt, ezzel szemben tavaly már csak húsz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.