A magyar kormányra várnak

Várjuk a magyar fél jelzését, hogy mikor szándékozik a jegybanktörvényt módosítani. Amíg erre nem kerül sor, a labda a magyar térfélen pattog – mondta lapunknak a hiteltárgyalások megkezdéséről egy bizottsági forrás. A bizottság azután adott zöld jelzést a hiteltárgyalásoknak, hogy a magyar kormány által a múlt héten bemutatott törvény módosítását kielégítőnek találta. A bizottság ezért elvben döntött a jegybank függetlensége miatt indított eljárás lezárásáról, de hivatalosan akkor zárja le, amikor a parlament elfogadja a módosító javaslatot, és azt kihirdetik a Magyar Közlönyben. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor kormányfő múlt kedden Brüsszelben ígéretet tett José Manuel Barroso bizottsági elnöknek, hogy az Országgyűlés ezt a lehető leghamarabb megteszi.

Ezen kívül is maradtak még nyitott kérdések, amelyeket az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap, a Magyar Nemzeti Bank és a magyar kormány képviselőinek ötoldalú egyeztetésein kellene feloldani. A többi között a jegybank harmadik alelnökének kérdésére és a monetáris tanács kibővítésére kell gondolni, ezekkel ugyan nem sértenek uniós jogot, tehát eljárást nem lehet indítani miattuk, de aggasztja a hitelnyújtásban részt vevő intézményeket. Brüsszeli forrásaink szerint a bizottság megközelítése az, hogy az uniós jogalap nélkül nem megfogható kérdéseket adott esetben a tárgyalásokon veszik elő, ha erre szükség lesz.

A bizottságnál azt is hangsúlyozták múlt héten, hogy a jegybankkal kapcsolatos eljárást bármikor újra lehet indítani, ha erre van jogalap. Azt is hozzátették, hogy a tárgyalások megkezdése nem feltétlenül jelenti a tárgyalások sikeres lezárását is. Ahhoz még további feltételeknek kell teljesülniük: a velencei bizottságnak a magyar igazságszolgáltatásról szóló jelentésében szereplő kifogásaira a magyar hatóságoknak kielégítően kell reagálniuk.

José Manuel Barroso. Ígéretet kapott
José Manuel Barroso. Ígéretet kapott
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.