Ha még megvan a pénzed, fuss!
Emlékszem, pénteki napra esett 2009. május 29. Afféle fekete péntek volt a nagy hírű General Motors utolsó tőzsdei napja. Az ezredforduló táján még közel 100 dollárt érő részvény az utolsó kereskedési napon 75 centig zuhant. A híradók világszerte vezető hírként tálalták az állami mentőcsomagra szoruló, s a parkettet elhagyni kényszerülő, szétdarabolásra váró gyáróriás esetét. Azon a szomorú napon lezárult egy korszak, s kezdetét vette az egyik legőrültebb spekuláció.
Épp a GM szétdarabolásáról és a részvények elporladásáról szóló híreket böngésztem, amikor megcsörrent a telefon. Gergő hívott, aki volt már spekuláns, bróker, mostanában visszavonultan él, jobbára kenyereket süt, de akkor épp egy azóta már megszűnt brókercég elemzőjeként dolgozott. Szóhoz sem jutottam, s már hadarta is, hogy azonnal vegyek GM-et! – Nem bolondultam meg – hárítottam –, mindjárt kivezetik a papírt, aztán legfeljebb a falra akaszthatom a részvényemet. – De nem tágított, mondván, nem is szó szerint kell vásárolni, hanem csak fogadni rá. Már egy dollárnál is kevesebbet ér, centekért mérik. Annyira olcsó, hogy a spekulánsok nem tudnak majd ellenállni, s felszedik akár a porból is, s ettől emelkedni fog az ára.
Hogy is van ez? Úgy, hogy a tőzsdéről kivezetett papírok nem a kukában landolnak, hanem egy tőzsdén kívüli piacon (ez az OTC), ahol a szigorú parkettszabályoknál jóval enyhébb feltételek mellett jegyzik a részvények árát. De jegyzik, és ez a lényeg! Mert vannak olyan fogadóirodák, ahol tőzsdei termékek árváltozására lehet tétet tenni. Ráadásul minden cent árelmozdulás akár egy euró nyereséget, illetve veszteséget is jelenhet, attól függően, hogy eltaláltuk-e az irányt. Nos, elég az hozzá, hogy aki az utolsó tőzsdei napon, mondjuk, 77 centes áron fogadott az árfolyam emelkedésére, majd kiülte azt a néhány napot, amikor tényleg összecsaptak a hullámok, s az OTC-piacon is 10 centig verték le az árfolyamot, a következő héten, mondjuk 1 dollár 54 centnél zárva a pozíciót, megkétszerezhette a pénzét. Ha 100 euróval fogadott, 200 eurója lett, ha 1000 euróval, akkor 2000. Az is igaz, hogy volt néhány nap, amikor a teljes letét (!) veszélyben forgott, s ha valaki pánikba esve korán zárt, mindent elbukhatott…
A fenti eseménysor jól rávilágít a nálunk brit sportfogadási és szerencsejáték-hagyományokkal rendelkező cégek által meghonosított spreadügyletek (a vételi és az eladási ár különbözete, olyasmi, mint a valutapénztárak kettős árjegyzése) és CFD-(contract for difference – megállapodás a különbözetre) termékek sziréntermészetére. Nagyon nehéz ellenállni a gyors nyereség ígéretének. A veszteségről meg mindenki mélyen hallgat. Ráadásul ezen a piacon mindent lehet, s mindennek az ellenkezőjét is, csak az a lényeg, hogy jó irányba álljunk. Aki eltalálja az árváltozás irányát, mindent visz, aki vigyázatlanul, akár csak rövid időre is, rossz irányba pozicionálja magát, mindenét elveszítheti.
A CFD-platformok most csúnya cégbedőlések kapcsán kerültek reflektorfénybe. Nagyobb port a hongkongi bejegyzésű Quantum XXL által a ciprusi Tadawul FX részére kiközvetített magyar ügyfelek „elrobotolt” pénzének ügye keltett, de alig pár hete az ír hátterű Worldspreads londoni irodáját szállta meg a brit pénzügyi felügyelet, s zárolta a számlákat. Mindkét ügyben forintmilliárdoknak megfelelő összegek tűntek el, bár a brit betétbiztosítási rendszer fejlettségének köszönhetően a Worldspreads magyar ügyfelei pár hónapon belül pénzükhöz juthatnak.
De észre kell venni, hogy ez a piac akkor is „életveszélyes”, ha minden szabályosan zajlik. Nem teljesen tanulság nélküli, hogy tavaly ősszel, amikor az egyik hazai brókercég jóvoltából a hazai tőzsdei szakírók, tehát nem teljesen tájékozatlan játékosok, egymillió forintos virtuális tőkével kipróbálhatták ezeket a piacokat és termékeket, szinte kivétel nélkül „tönkrementek”, néhány hét alatt elfüstölve a „pénzüket”.
Az sem véletlen, hogy az évek óta húzódó pénzügyi válság célkeresztbe állította a tőzsdei szlogen által csak „háziasszonyoknak” nevezett mazsolákat. Akik egyrészt a 2008–2009-es nagy összeomlás nyomán hihetetlenül olcsóvá vált részvényeket vásárolgatva léptek először a parkettre, másfelől az internetes platformokon kereshető, sok esetben adómentes pénzek vonzották őket a világ legnagyobb kaszinójába. A tőzsde is rájuk szorul, persze, mert a hagyományos kisbefektetői réteget kettős értelemben is kivéreztette a válság. A parketten forgó megtakarításaik elporladtak az árfolyamromlások során, miközben a korábbi hitellehetőségeik meg teljesen kiszáradtak.
Az elmúlt években a válságkezelés címén a bankrendszerbe pumpált gazdaságélénkítő „stimulusok” éltették a tőzsdéket, miután a pénzintézetek a bizonytalan hitelezés helyett inkább a parkettre szórták az adófizetők pénzét, szép haszonnal megforgatva. Emellett némi mellékeshez a mikrobefektetők toborzásával jutottak és jutnak ma is a piacok. Az induló tétet egyre lejjebb tornásszák: pár éve még 500 euró volt a beugró, most nem ritka az 50 dolláros számlanyitás, sőt olyan is van, hogy csak 15 dollárt kérnek, s még adnak hozzá másik 15-öt eljátszani. Ebben a pilótajátékban már nem is a háziasszonyok „kosztpénzére” vadásznak, mondhatni, a diákok zsebpénze is megteszi.
Arról már nem is szólva, hogy elvileg a szolgáltatóknak tőzsdei ügyletekkel kellene fedezniük az ügyfelek pozícióit. Amit gyakran úgy oldanak meg, hogy addig késleltetik a kötést, amíg olcsóbban meg nem veszik azt, amit az ügyfélnek továbbadnak. De valójában erre sincs igazán szükség, mert a tapasztalat szerint a többség, s ezt legalább 90 százalékra becsülhetjük, néhány nap, pár hét, esetleg egy-két hónap alatt úgyis elfüstöli a befektetett vagyonkáját. A kisszámú nyertest pedig könnyű lenne kifizetni a vesztesek letétjeiből, kivéve, ha már azt is eljátszotta a szolgáltató.
