Öt hónapos csatározás után megszületett az egyezség, s Magyarország lassan talán megkezdheti a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal az áhított hitelről, amelyet a kormányzat a tájékozatlanok számára egyszerűen csak biztonsági hálóként szokott emlegetni.

Öt hónapra volt szüksége Orbán Viktornak ahhoz a „világos politikai elköteleződéshez”, amely mindennek feltétele volt. Öt hónapra volt szüksége ahhoz, hogy eljusson oda, ahová öt hónappal ezelőtt egy pillanat alatt eljuthatott volna, ha valóban azt gondolta volna, mint amiről beszélt: tárgyalni szeretne az IMF-fel. S továbbra is nagy kérdés, most mire gondol: arra-e, amiről Barrosónak beszélt, vagy valami másra, amiről majd itthon fog beszélni legelszántabb hívei előtt. Mert ha utóbbi lesz az igaz, akkor még nagyon-nagyon hosszú út áll előttünk az elővigyázatossági hitelig, bár ha történetesen őszinte, az út akkor sem lesz rövid.

Naivitás azt hinni, hogy az előfeltételek kipipálása után Washingtonban, az IMF-nél is reflexből hasonlóképpen cselekszenek, s valóban percek, hetek kérdése csupán a megegyezés. Lehet, csak arról van szó, hogy a problémahalmazt egyszerűen áthajózzák a tengerentúlra, mondván, vesződjetek innentől már ti a magyarokkal.

Az IMF technokratái pedig sokszor bizonyították, hogy nem szívbajosak, ha diktálni kell, s az ő feltételeik nincsenek szoros átfedésben Brüsszel kívánalmaival. Ők kezdik majd dagasztani azt a guzmót, amihez Brüsszelben ebben az összefüggésben még hozzá sem nyúltak: a gazdaságpolitikát. A második félidő tehát hamarosan elkezdődik, s nem tudhatjuk, nem lesz-e küzdelmesebb az elsőnél.