A hézagpótló bevételek közül az Orbán-kormány „a pénzügyi tranzakciós adóktól” várja a legtöbbet. Noha az adót illetéknek fogja nevezni, attól az még adó. Már csak azért is, mert ha valaki ismeri az illetéktörvényt, abban még véletlenül se akad rá olyan tételekre, amelyek „pénzügyi tranzakciókkal” függenének össze. De ez az átverésnek csak a második lépcsője.

Az első magában a „pénzügyi tranzakció” kifejezésben keresendő. Ez ugyanis közönséges közgazdaság-szótári csalás. Nem véletlen, hanem tudatos. Az átlagmagyarnak ugyanis fogalma sincs arról, hogy mindazok a „pénzügyi tranzakciós” adók, amelyek a világban forgalomban voltak és vannak, kizárólag a pénzügyi (banki, tőzsdei, biztosítási, csődbiztosítási stb.) szférára vonatkoznak.

Az Európai Bizottság például 2011 szeptemberében olyan „pénzügyi tranzakciós adót” javasolt, amely kizárólag a pénzügyi intézmények/szervezetek közötti kötvény- és részvényforgalmat, illetve az úgynevezett származékos termékeket adóztatta volna meg. Mind a 27 tagországban, így Magyarországon is.

Amit az Orbán-kormány bevezet, köszönő viszonyban sincs a pénzügyi szervezetek egymás közötti műveleteinek megadóztatásával. (Ezt történetesen elkerüli!) Kizárólag azokat az állampolgárokat és vállalkozásokat sújtja, akik, illetve amelyek be- és kifizetéseket, továbbá átutalásokat eszközölnek a bankoknál és a postán.

Ez nem „pénzügyi tranzakciós illeték”, hanem pótlólagos forgalmi adó, azaz egy újabb áfával növelt áfa. Ami azért is felháborító, mert miközben Orbán az átkok tömegét szórta a bankvilág spekulánsaira, tőlünk nyugatra Nobel-díjas és más közgazdászok, pénzügyminiszterek és politikusok valódi „pénzügyi tranzakciós” adókkal próbálták elejét venni az elszabadult és mértéktelen valutaspekulációknak, óriási haszonnal járó tőzsdei trükköknek, igaz, sokszor hiábavalóan. De a kreatív magyarokat leszámítva, senkinek sem jutott eszébe, hogy az átlagfogyasztót terhelő, a legközönségesebb „civil” pénzforgalmat sújtó sarcát „pénzügyi tranzakciós illetéknek” keresztelje el.

Lehet ugyan „valutakereskedésnek” elnevezni azt, hogy a bankban vagy a pénzváltónál vásárolok a forintjaimért pár száz vagy ezer eurót, de ez a művelet köszönő viszonyban sincs azzal, hogy valamely befektető vagy pénzügyi szervezet egy valuta árfolyamának csökkenésére spekulál, s aztán esetleg 24 óra alatt oda-vissza mozgat pár milliárd eurót vagy forintot. Ez utóbbi művelet megérdemli, hogy „tranzakciós adóval” sújtsák, csökkentvén hozzá a kedvet vagy zsugorítandó a profitot.

A „pénzügyi tranzakciós illeték” közönséges szómágia, amelynek ráadásul van egy eredendően hamis, bankellenes sugallata. S mint ilyen, sokakban még rokonszenvet is kelthet. Nincs talán még tíz éve sem, hogy egy magyar miniszter (nem fideszes) azt mondta a másiknak: „Te nem tudod eléggé alábecsülni a választóinkat.” A Fidesz képes rá.