EnergiaKaland már ovisoknak is

Az E.ON EnergiaKaland elnevezésű országos energiaoktatási programja nem kevesebbre törekszik, mint hogy segítsen létrehozni egy energia- és környezettudatos új nemzedéket.

„Az energia kiemelt érték: megjelenik életünk minden területén, sokszor mégiscsak a hiánya esetén értékeljük igazán. Erre az értékre és a felelős energiafelhasználásra hívjuk fel a diákok, tanáraik és a szüleik figyelmét is negyedik éve az Energia-Kaland oktatási programunkkal” – mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária vezérigazgató-helyettese. „Idén pedig – legnagyobb örömünkre – elindíthatjuk a program óvodások részére kidolgozott új elemét, az EnergiaOvit is.”

A 2008-ban indult EnergiaKaland oktatási programot egyedülálló módon szerte az országban több mint 550 általános és középiskolában tanítják, és sok ezer diák megkapta már a tananyagot. A program sikerén felbuzdulva, a visszajelzések alapján fogalmazódott meg az ötlet, hogy a programot tovább bővítsék. A játékos pedagógiai anyag az óvodapedagógusok segítségével elkészült, így immár az óvodások is megismerkedhetnek az energia fogalmával és annak használatával.

A szakértők a pedagógiai programcsomag összeállításakor a korosztály legfontosabb sajátságai mentén alakították ki a játszva tanító anyagot. Mivel az 5–6 évesek nem írnak és olvasnak, így számukra képeken, játékokon keresztül működő „tananyagot” állítottak össze a szakemberek. A munkát egy szakértői csoport felügyelte, és Bátorfiné Jeles Anna vezetésével két budapesti óvoda, a XI. kerületi Pitypang és a szintén XI. kerületi Cseperedő óvoda vezetői és két óvodapedagógusa vettek részt a kidolgozásban. A játékok nyomtatott és online formában is elérhetők. Kipróbálásukban nagycsoportos gyermekek vettek részt. Az EnergiaOvi program az ország bármely óvodájában, a gyermekek egyéni fejlettségéhez igazítva és a helyi körülményekhez alkalmazkodva használható, de akár otthon, szülői segítséggel interneten is játszható. Az E.ON a tananyag terjesztéséhez pedagógiai képzéseket is tervez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.