Debreceni fellegvár

– A Richter Gedeon 25 milliárd forintos beruházásának megvalósulása azt jelzi, hogy a spekulációnak leáldozott, eljön a munkára, a szakértelemre és szorgalomra alapozott gazdasági fejlődés ideje.

Ez a fejlesztés egyben azt is mutatja, hogy Magyarország fokozatosan a jó kerékvágásba kerül, s viszszajut oda, ahová mindig is tartozott: a győztesek világába – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a biotechnológiai üzem avatásán. A kormányfő Debrecent „a nemzeti politika kiemelkedő erődítményének” nevezte.

A Richter Gedeon beruházása meg valósításához – egyedi kormánydöntés keretében – 1,384 milliárd forint állami támogatást kapott. A létesítményben emlőssejtek felhasználásával klinikai vizsgálathoz szükséges mintákat, majd 2014-től magas hozzáadott szellemi és technológiai értékkel bíró termékeket, gyógyszereket, rákellenes és krónikus gyulladások elleni fehérjéket és antitesteket gyártanak majd. A beruházással 120 új munkahely jött létre magasan kvalifi kált szakemberek számára, akiknek felkészítése – a Debreceni Egyetemmel közösen – már évekkel ezelőtt megkezdődött.

Az avatáson Bogsch Erik vezérigazgató elmondta: a 111 éves cég dinamikusan növekszik, jelenleg mintegy ötezer embert foglalkoztat, s a beszállítók révén összesen csaknem tízezer embernek biztosít megélhetést. A Richter árbevétele tavaly először meghaladta az egymilliárd eurót, s a magyar cégek között egyedülálló piachálózatával jelen van az Európai Unió országaiban, az Amerikai Egyesült Államokban s a FÁK tagállamaiban. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere kiemelte, hogy a Richter vezető szerepet tölt be a magas hozzáadott értékkel létrehozott termékek iparágában, ami a cívisváros számára azért örvendetes, mert Debrecen ennek az iparágnak a fellegvára kíván lenni. Hozzátette: a magas hozzáadott értékkel bíró ágazatokban Debrecenben az elmúlt években több mint háromezer munkahely létesült.

Bevették az erődítményt. Orbán Viktor miniszterelnök és kísérete a Richter gyáravatóján
Bevették az erődítményt. Orbán Viktor miniszterelnök és kísérete a Richter gyáravatóján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.