Csalódtak a kormányban

A gazdasági folyamatok kiszámíthatóságával, a jogbiztonsággal és az adópolitikával kapcsolatban is komoly kritikával illették a kormány eddigi tevékenységét a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felmérésében részt vevő társaságok. (Közel kétszáz vállalatot kérdeztek meg, ezek hatvan százaléka német, harminc százaléka osztrák tulajdonú volt, míg a többi egyéb uniós országból érkezett.) Akadnak ugyan szép számmal olyan területek is, melyeken kedvező fejleményeket tapasztaltak a külföldi beruházók, de összességében a magyar gazdaság helyzete most lényegesen rosszabb, mint egy évvel ezelőtt – ismertette a jelentést tagnap Dirk Wölfer, a kamara kommunikációs vezetője. A romló hangulat egyaránt igaz a gazdasági helyzetre és az azzal kapcsolatos várakozásokra, valamint az általános befektetési és üzleti környezet megítélésére.

A régió más államaihoz képest jelentősen romlott az ország megítélése: a befektetési rangsorban a tavalyi negyedik helyről idén a tizedikre esett vissza Magyarország. A megkérdezett cégek véleménye annyira kedvezőtlen, hogy az elmúlt hét évben ennél rosszabbnak csak 2009-ben látták a magyar gazdaság helyzetét. A Magyarországra települt társaságok több mint a fele ráadásul azzal számol, hogy a gazdaság helyzete tovább romlik az év folyamán.

Sefer Stefan, a kamara elnöke kifejtette: az adatok egyfajta csalódottságot tükröznek. Két évvel ezelőtt nagy volt a várakozás az új kormány hivatalba lépésekor, ugyanakkor az tapasztalható, hogy az ígéretek ellenére több adófajta lett, és az adóterhek is nagyobbak. Az elvárt béremelésre is kitért, amellyel kapcsolatban kifejtette: két szempontból árt a munkahelyteremtésnek. Egyrészt nincs tekintettel a vállalatok teljesítményére, valamint a vállalkozások élőmunkát érintő teherviselő képességére.

A jogbiztonságról 2005 óta messze most a legrosszabb a német társaságok véleménye. A legárulkodóbb ebben a kérdésben az, hogy nemcsak egy-egy ágazat kiugróan magas értéke adja ezt a kedvezőtlen megítélést, hanem a feldolgozóiparban, az építőiparban, a kereskedelemben és a szolgáltatások terén működő cégek egyaránt elmarasztaló véleményt fogalmaztak meg. Ennél is rosszabbak a mutatók a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát illetően. Itt ugyanis alig akadt olyan cég, amely ne csalódottságának adott volna hangot.

Mindezek miatt ma a vállalatok 71 százaléka választaná újra Magyarországot befektetése helyszínéül. Ez ugyan még mindig magas arány, ám jelentős, 12 százalékpontos visszaesést jelent 2010-hez képest, s 1998 óta a legalacsonyabb adat. Dirk Wölfer a jelentés összefoglalásaként úgy fogalmazott: messzebb kerültünk attól az álomtól, hogy a régió legversenyképesebb államává váljunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.