Kiebrudalták a volt bérlőket

Véget ért a Nyugati pályaudvar egyes helyiségeit érintő hosszú tortúra, s a MÁV ismét birtokba tudta venni a műemlék épületben több vállalkozás által jogcím nélkül használt több mint ezer négyzetméternyi területet.

Nem ment könnyen, hiszen végül önálló bírósági végrehajtó – rendőri biztosítás mellett – üríttette ki a helyiségeket. A bíróság még 2006-ban rendelte el a bérleti jogviszony megszűnése miatt az említett helyiségek kiürítését. A két korábbi bérlő azonban a bírósági ítéleteket nem hajtotta végre, húzta az időt, mire a MÁV Zrt. 2007-ben végrehajtási eljárásokat kezdeményezett, ezek zárultak most sikeresen. A vasúttársaság szerint immár lehetőség lesz rendezett körülmények kialakítására és a műemléki védettségű épület fokozatos helyreállítására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.