Nem fizet a CIB Bank, perel a NIF

Megharcol a köz pénzéért a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.: az állami beruházó bíróságon kényszerítené garanciavállalásai teljesítésére a CIB Bank Zrt.-t. A tét majdnem négymilliárd forint.

Makacs fejfájást okozott megrendelőjének és bankjának a Vegyépszer. A társaság pénzügyi nehézségei miatt egy évvel ezelőtt a csődvédelem fedezékébe menekült. Munkagépei, emberei, alvállalkozói már 2010-ben levonultak az M86-os és az M9-es autópálya építéséről. A NIF-nél az útépítés folytatása, az összesen mintegy 14-16 milliárd forintnyi beruházás finanszírozásában érdekelt CIB Bank Zrt.-nél a garanciák lehívása miatt aggódtak. A „vízben hagyott” felek azóta egymásnak is estek.

Lapunk értesülései szerint a vita odáig jutott, hogy a NIF beperelte a CIB Bankot. Információnkat az állami beruházó cégnél nem kommentálták. Ennek ellenére úgy tudjuk: az infrastrukturális fejlesztéseket felügyelő társaság 3,4 milliárd forintot követel a Vegyépszer bankjától. Arra egyelőre nincs válasz, hogy a hónapokkal ezelőtt megindított perben rögzített követeléshez mennyivel járulnak hozzá az M86-os és az M9-es építéséhez felvett előlegek visszafizetési, illetve a sorsára hagyott építkezések teljesítési garanciái.

Az ügyben kerestük a CIB illetékeseit is. A pénzintézetnél nem tagadták, hogy vitájuk a NIF-fel a bíróságra vezetett. A részletekről azonban éppen a bírósági eljárásra hivatkozva nem nyilatkoztak. De nem beszélnek a CIB garanciavállalásairól a Nemzetközi Vegyépszernél sem. Csupán annyit lehet tudni: az építőipari cég leányvállalata és bankja Romániában is az itthonihoz hasonló helyzetbe került. Alexandru Nazare román közlekedési miniszter legalábbis februárban kritizálta, hogy a Vegyépszer kolozsvári beruházása leállt. Ennél pedig már csak az szított nagyobb elégedetlenséget, hogy miután egy kész útszakasz burkolata megrepedt, a Vegyépszer bankja – a román álláspont szerint „nem hiteles technikai okokra” hivatkozva – megtagadta a minőségi garanciavállalások kifizetését.

Egyelőre nincs válasz arra sem, érinti-e a NIF és a CIB elszámolási vitáját, hogy a Vegyépszer március végén egyezséget kötött hitelezőivel. A cégcsoport központi vállalkozása mindenesetre tovább működhet, miután hitelezőit a kialkudott mértékben kifizette.

Biztosra legfeljebb azt lehet venni, hogy a társaság korábban feladott beruházásait már nem kapja vissza. Így a kalapban benne van, hogy a CIB végül kénytelen lesz kiegyenlíteni a NIF számláit. Az pedig már más kérdés, hogy a bank milyen módon számol el a Vegyépszerrel.

Beruházások és garanciák

A Népszabadság úgy tudja, a NIF hét-nyolc útépítési beruházásra vállalt garancia kifizetését követeli a CIB Bank Zrt.-től. Köztük van az M86-os Vát és Szombathely közti szakaszának építése, aminek munkaterületéről a Vegyépszer konzorciuma 2010 októberében vonult le. A NIF tavaly júliusban mondta fel a nyolcmilliárdos szerződést. A Vegyépszer által hátrahagyott másik fejlesztés az M9-es autóút 51-es és 54-es főút közti szakasza, amit 2009-ben, mintegy 8,5 milliárd forintos vállalási árral nyertek el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.