Brüsszelben döntenek a Cora felvásárlásáról

Bő kéthetes hezitálás után a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) végül úgy döntött, hogy Brüsszelre testálja a döntés jogát az Auchan–Cora-felvásárlás ügyében – tudta meg lapunk.

A GVH ugyanakkor leszögezte, hogy az összefonódás kapcsán az Európai Bizottságnak megküldte észrevételeit, és a bizottság a GVH által jelzett körülmények ismeretében fog dönteni. Azt nem tudni, hogy a GVH mit állapítottmeg, illetve az sem ismert, hogy végül miért nem döntött saját hatáskörében az Auchan–Cora-fúzióról.

Mindenesetre aznempéldanélküli, hogy egy itteni cégösszefonódás, -felvásárlás kapcsán uniós szinten mondják ki a végső szót, így Brüsszel adott áldást pár éve a Sparnak a Plus-diszkontok felvásárlására, illetve szerdán a Rába állami felvásárlására (lásd külön írásunkat). Bár az Auchan vezetése bizakodó, így a hipermarketlánc vezetője, Dominique Ducoux úgy fogalmazott: a cégek forgalma alapján a versenyhatóságoknak engedélyezniük kell a felvásárlást, ám forrásaink szerint nem elképzelhetetlen egy olyan eset sem, hogy bizonyos áruházaknál nem engedélyezik a felvásárlást. Bár az Auchan a Cora 100 milliárdos forgalmát beszámítva is csak az ötödik legnagyobb szereplője lenne a hazai kiskereskedelemnek, a hipermarketszegmensben már rendkívül jelentős szereplőnek számítana, illetve előfordulhat, hogy a cég re gionálisan az adott területen meghatározó szerephez jutna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.