Váratlan devizakötvény-kibocsátás jöhet

A piac egyszer már a kormány orrára koppintott, amikor az meglebegtette, hogy Magyarország a hiteltárgyalások lezárulta előtt devizakötvényt bocsátana ki, akkor a forint érzékelhetően gyengülni kezdett.

Ezzel együtt ott motoszkál a fejekben, hogy mégis lesz kibocsátás – mondták lapunknak elemzők. Egyikük – aki név nélkül nyilatkozott, mert belső utasítás szerint az IMF-tárgyalásokra való tekintettel jelenleg nem tarthatnak közvetlen kapcsolatot a sajtóval – tízszázalékos esélyt adott annak, hogy végül kilépünk a devizakötvény-piacra.

Mint mondta, van az a hozamszint, amelyen lehet befektetőt találni, igaz, ezt a szintet nem lehet sokáig finanszírozni. Ráadásul sok pénz keresi most a helyét, a régióban is több ország próbálkozott már, vagy tervez kibocsátást, mint a románok vagy a lengyelek. Tény: a kamatkülönbözet nem azt mutatja, hogy mi jobb pozícióban lennénk hozzájuk képest, sőt.

A kérdésre, hogy a piac hogyan fogadna egy ilyen kibocsátást, azt válaszolta, hogy egy sikeres aukció – például egymilliárd dollár értékű kötvénycsomag lejegyzése – akár pozitívan is alakulhatna.

Ebben a helyzetben felmerülhet, hogy a kormány esetleg visszatér az eredeti szándékához, és a lazább feltételekkel nyújtott flexible credit line szerinti hitelért folyamodna (hiszen bizonyította, hogy képes a piacról finanszírozni magát), amit a lengyelek is megkaptak az IMF-től. Onnantól kezdve az lenne a kérdés, hogy a valutaalap hogy fogadna egy ilyen kérést.

Egy másik elemző azt emelte ki, hogy a kabinet láthatóan törekszik az IMF-re való ráutaltság elkerülésére. Ezt bizonyítja szerinte, hogy az elmúlt időszakban a forint alapú kibocsátások során olyankor is megemelték a befogadott mennyiséget a meghirdetetthez képest, amikor a hozamszintek azt egyáltalán nem indokolták.Vagyis hiába, hogy hosszú távon kitermelhetetlenül drágán lehetett csak eladni a papírokat, az állam igyekezett minél többet értékesíteni belőlük.

Ez korábban egyáltalán nem volt jellemző az államadósság kezelésére. Szerinte a döntéshozók között nincs összhang: mást mond a lehetséges piacra lépésről a kibocsátást végrehajtó ÁKK vezére és mást a Nemzetgazdasági Minisztérium. A befektetőket egy ilyen lépés nem túlzottan lepné meg, bár jelenleg jóval kisebb esélyt látnak erre, mint arra, hogy majd a megállapodás után keressen forrásokat a nemzetközi színtéren a kormány. Az elemző szerint az „idő előtti” kibocsátást valószínűleg úgy ítélné meg a piac, hogy az a kormány részéről egy újabb kinyilvánítása lenne az IMF-megállapodás szükségtelenségének. A szakértő szerint, ha lesz megállapodás, akkor azt az évmásodik felében fogjákmegkötni a felek.

Megütköztek a végtörlesztésen

Elemzők úgy látják, a végtörlesztés volt az a pont, amikor megingott a külföld bizalma Magyarország iránt, a kockázati besorolásunk ezt követően kezdett elszakadni a térség más államaitól. Úgy hallani, a hazai elemzők londoni útjaikon szembesültek azzal, hogy az ottani pénzpiac nehezen tudja feldolgozni a végtörlesztés kormányzati irányítással történő végrehajtását. A lapunknak nyilatkozó elemző elmondta, Nagy-Britanniában is napirenden van a bajba jutott hitelesek ügye, de ott nem a kormány, hanem az ügyvédek aktívak. „A polgári jog szentségében hívő angoloknak nagyon furcsa, hogy nálunk a kormány állt élére ennek a folyamatnak, ezen teljesen megütköztek – foglalta össze tapasztalatait a szakember.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.