Brüsszeli nyomásra a jövő héten léphet a kormány

Számos piaci forrásból úgy értesültünk, hogy az ünnep után a kormány elé kerülhet a plázastoptörvény módosítása.

Mint ismeretes, a tavaly decemberben megszavazott törvény kimondja, hogy 2014. december végéig Magyarországon nem lehet 300 négyzetméternél nagyobb kiskereskedelmi létesítményt építeni. Ez alól egy vegyes bizottság javaslatára csak a gazdasági miniszter, Matolcsy György adhat felmentést.

Információink szerint egy a Nemzetgazdasági Minisztérium által készített előterjesztés azt indítványozza a kormánynak, hogy a jelenlegi 300 négyzetméterről 1000 négyzetméterre emeljék az építési tilalom határát. Mint korábban megírtuk: piaci panaszok nyomán Brüsszel a kötelezettségszegési eljárás előtti, úgynevezett pilotvizsgálódást kezdett a plázastoptörvény kapcsán. Az interneten kiszivárgott nemzetgazdasági minisztériumi jelentés arról számol be, hogy Brüsszel szerint az általános tilalom és a hároméves moratórium nem arányos az elérendő céllal, illetve a 300 négyzetméter értelmetlenül alacsony határ, legfeljebb 1000 négyzetméter felett lenne érdemes valamiféle állami kontrollt beiktatni.

A brüsszeli álláspont tényét lapunknak piaci szereplők is megerősítették. Igaz, kérdéses, hogy az unió máskülönben helybenhagyná-e a plázastopot. Korábban egy spanyol törvény kapcsán a Európai Bizottság, majd később az Európai Unió bírósága is úgy döntött, hogy a tagállamoknak nincs joguk a helyi kiskereskedelem szerkezetének befolyásolása – megvédése – céljából külön tiltás vagy engedélyezési eljárás bevezetésére.

A lazább feltételek üthetik az Orbán-kabinet szándékait. Mint megírtuk, a plázastop valójában „diszkontstopot” jelent, mivel a nagy plázaépítések a válság miatt, míg a hipermarket-beruházások a válságadók, illetve a piac telítődése miatt lényegében leálltak. A plázastop jobbára a dinamikusan terjeszkedő német harddiszkontoknak tud időlegesen megálljt parancsolni, ha viszont az engedélyezhető mérethatárt felemelik ezer négyzetméterre, úgy ezek a diszkontok is tovább építhetik a hálózatukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.