A külkertöbblet sem segít a forinton

Azzal együtt nem mutat túl sok erőt a forint a világ meghatározó devizáival szemben, hogy a külkereskedelmi termékforgalmunk jó ideje aktívumot mutat: a kivitelünk értéke meghaladja a behozatalét.

Mivel az exportért kapott eurót, dollárt itthon forintra váltják a cégek, ennek elvileg erősítenie kellene a magyar fizetőeszközt, de ez nem tükröződik az árfolyamban. – A forintpiaci forgalom 20-30 százalékát teszik ki a reálgazdasági tranzakciók, így ez kevésbé befolyásolja az árfolyam alakulását, mint az egyéb műveletek – ad magyarázatot a mérsékelt hatásra Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője. A bank szakértője szerint ezért azt sem lehet biztosra venni, hogy rosszabb külkereskedelmi egyenleg esetén még gyengébb szinteken járna a forint.

Az euróért tegnap több mint 293 forintot kellett adni, de az elemző szerint év végére ennél erősebb lesz az árfolyam, 285 forintos eurót várnak decemberre. Ennek két oka van: egyrészt az IMF-megállapodás segít a bizalom visszaállításában, illetve a külső gazdasági környezet is támogatni fogja az erősödést. Ebből kiderül, a Raiffeisen szakértői változatlanul hisznek abban, hogy idén megszületik a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal. Török Zoltán valamikor nyárra várja az aláírást, mint fogalmazott, a második fél évre már biztos meglesz a szerződés. Előbb viszont nem: az Európai Unióval szerinte még pár hónapig eltart a kötéhúzás, és majd a pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) június végi ülésén „szállhat fel a füst”, akkor bólinthatnak rá a túlzottdeficit-eljárás során tett magyar intézkedésekre (április közepéig el kell küldenünk a legfrissebb konvergenciajelentést, amiben a 2013-as költségvetési terveket is be kell mutatnunk), ejtve a beígért szankciókat, egyben szabad utat nyitva a hiteltárgyalások előtt. Ezt követően akár pár hét alatt meglehet a megállapodás az IMF-fel – vélekedett a szakértő.

A gazdasági kilátásokat most optimistábban látják, mint az év elején, de arra számítanak, hogy a mostanában megjelenő, a gazdaság év eleji, még nem túl szívderítő teljesítményéről beszámoló jelentések valamelyest lehűtik a kedvező piaci hangulatot. Megugró reálgazdasági mutatókra továbbra sem számítanak, de már azt is eredményként könyvelheti el a piac, hogy legalább rosszabb irányba nem fordulnak a folyamatok.

Így hat a gyengülés

A külkereskedelmi mérleg aktívuma 129 milliárd forintot tett ki 2012 januárjában a kivitel 1936 milliárdos és a behozatal 1808 milliárdos értéke mellett –tájékoztatott tegnap a KSH. Az aktívum 10 milliárd forinttal több lett, mint 2011 első hónapjában, de euróban 13 millióval kevesebb az árfolyamváltozás miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.