Meddig drágulhat még a benzin?

A benzin ára ötödik hete dönti meg addigi csúcsait, az üzemanyag literenként immár átlag 450 forintba kerül. Ellenzékből ilyenkor szokták követelni az adó csökkentését, ahogy a Fidesz is tette. Szakember szerint azonban ez nem megoldás. De hol a felső határ?

A benzin ára ötödik hete dönti meg addigi csúcsait, az üzemanyag literenként immár átlag 450 forintba kerül. Alig több mint három éve, 2009 évfordulóján még ennek közel felébe került. A gázolaj 445 forintos átlagszintje nyolc forinttal marad el januári csúcsától. Itt 2009 januárjához képest az áremelkedés 85 százalékos. Lapunk korábbi számításai szerint a környező országok többségében ma drágábban tankolhatunk.

– Az első két hónap alapján az év első negyedévében a benzinfogyasztás 5-6, a gázolajforgalom 1-2 százalékkal esett vissza az előző év hasonló időszakához képest – becsülte lapunk kérdésére Wilde György, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. A szervezet szerint 2010 során a benzinforgalom 12, a gázolajé 6 százalékkal zuhant. Tavaly ugyanez a benzin esetében 5-6 százalék volt, míg a gázolaj iránti igények akkor nem mérséklődtek.

Az egyszeri autósban leginkább két kérdés fogalmazódik meg: hol a határ, illetve a mindenkori kormány miért nem tesz semmit a drágulás ellen? Közgazdászok szerint az üzemanyagárban nincs „határ”. A termék alapvetően „rugalmatlan”, drágulásához képest kevesen mondanak le róla. A forgalomcsökkenést alapvetően az általános gazdasági válsággal magyarázzák. Gázolajat elsősorban a fuvarozók használnak a céges flottában, melyek sokszor nem állhatnak le. Ezt ösztönzi az Orbán-kormány által a fuvarozók számára biztosított, jelenleg literenként bruttó 16 forint 25 filléres gázolajár-kedvezmény is. A benzint inkább magánautósok tankolják, akik érzékenyebbek az árra, és könnyebben ülnek át tömegközlekedési eszközökre.

Gyakran hallani, hogy a kormány az adó csökkentésével tudná befolyásolni az üzemanyag árát. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató vezetője szerint az adócsökkentést, mint lehetőséget a benzinnél fontosabb termékek esetében is firtatni lehetne. A benzin árában megfizetett jövedéki adó pedig szükséges a költségvetési hiány leszorításához. A szakember ezeken túl úgy látja, a magyar kormánynak nem érdeke a hazai kőolajforgalom ösztönzése, mivel az rontaná a külkereskedelmi mérleget.

üzemanyagárak európában

Az árakat meghatározó nagykereskedő, a Mol – külső szakértők szerint is – alapvetően versenyárat szab, így a kormánynak ezen az oldalon sincs mozgástere, csakúgy, mint az adózásban.

Megkeresésünkre a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: a benzin árának növekedését elsősorban külső hatások határozzák meg, ezért a megoldás sem elsősorban az adótartalom csökkentésében keresendő. Annak tükrében, hogy a jelenleg viszonylag magas benzintarifa hetente több forinttal is emelkedik, nem lenne garantálható, hogy az adócsökkentés érvényesülne a fogyasztói árakban is – érvelnek. A kormány a benzinárügyben jelenleg nem tervez adóintézkedést, a piaci folyamatokat azonban természetesen nyomon követi – szögezi le a minisztérium.

Az előző, szociálliberális kabinetek próbálkoztak ugyan adócsökkentéssel, de kezdeményezéseik elhaltak. A Fidesz ellenzékben számos indítványt tett az adó csökkentésére, kormányra kerülve azonban csak a fuvarozók jövedékiadó-mértékét csökkentették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.