Késleltetett start a szalonokban

Éves szinten is növekedést remélnek a kereskedők, de közel sem akkorát, mint amilyet az első három hónapban tapasztaltak – ebben az időszakban ugyanis a számokat javították a tavaly megrendelt, de az alacsonyabb regisztrációs adó miatt idén rendszámozott autók. Az első negyedévben 14 ezer új személyautót és 2800 kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, ami előbbiek esetében 22 százalékos, utóbbiaknál 19 százalékos növekedést jelent. Nem jó jel viszont, hogy folyamatosan lassul a tempó: a Datahouse adatai szerint személyautóknál a forgalomba helyezés januárban még 44 százalékkal, februárban 20 százalékkal, márciusban már csak 7 százalékkal nőtt. Továbbra sem számítanak száguldásra az importőrök, hiszen az év eleji forgalomnövekedés a tavalyi megrendelések átütemezésével magyarázható. A 2012-es évre áttolt, tehát késleltetve forgalomba helyezett autók esetében a regisztrációs adó is alacsonyabb volt. Az MGE elnöke továbbra is a tavalyi szintnél valamivel magasabb, éves szinten 10-15 százalékos bővüléssel számol, ami 2012-ben ötvenezer személyautót és 13 ezer kishaszonjárművet jelenthet. A forgalomnövekedés forrása lehet, hogy január elsejétől a nyílt végű pénzügyi lízing és tartós bérlet esetén céges és a magánautóknál részben visszaigényelhető az áfa. Jelentős a mínusz a többi járműkategóriában: a 719 forgalomba helyezett nagyteherautó 23 százalékos visszaesést jelent, a buszoknál 76 százalékos, motorkerékpárnál 22 százalékos a csökkenés tavalyhoz képest. Az összes jármű-kategóriát tekintve Fordokból helyeztek a legtöbbet forgalomba, a kétezer darab 12 százalékos növekedést jelent, majd az Opel (1723 darab) a Volkswagen (1713) és a Renault (1594) következik. Személyautóknál Opel (1565), Ford (1558), Skoda (1513), Renault (1308) a sorrend. A legkeresettebb modell az Opel Astra volt. A kisteherautóknál a márkák listáját a Volkswagen vezeti, a modelleknél a Ford Transit áll az élen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.