Bűnszervezetet sejtenek

Távozott a Magyar Villamos Művek (MVM) stratégiai vezérigazgató-helyettese – közölte honlapján az állami áramcsoport, melynek öt évvel ezelőtti vezetője, Kocsis István és köre a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerint bűnszervezetként működött.

Bács Zalán vezérigazgató-helyettes az elmúlt évtized elejétől a Mol-csoportnál töltött be vezető tisztségeket. Az állami áramtársasághoz a 2010-es választások után kinevezett új vezetőséggel együtt került. Tavaly sajtótájékoztatón azt jelentette be, hogy a 2010-es 90 milliárdról 2020-ig 250 milliárdra emelné az MVM úgynevezett EBITDA-nyereségmutatóját. A múlt héten Baji Csaba vezérigazgató azt közölte, hogy az előzetes adatok szerint az MVM tavaly 60 milliárdos nyereséget ért el. Bács Zalán megkeresésünkre a közzétett rövid nyilatkozaton túl lépését nem kívánta részletesebben indokolni.

Eközben – az MTI Hírcentrum értesülései szerint – az NNI azt állapítottameg, hogy 2007–2008-ban az akkori vezérigazgatóhoz, Kocsis Istvánhoz kapcsolódóan bűnszervezet működött az MVM-nél. A cég 2007 és 2008 közötti gazdálkodását vizsgáló nyomozásnak ezen információ szerint hét gyanúsítottja van. Közéjük tartozik Kocsis István volt vezérigazgató, Szász András korábbi főtanácsadó, Kovács József, a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatója és Kapolyi László, azMSZP volt országgyűlési képviselője.

Baji Csaba – egy az MVM által az Atlatszo.hu-nak korábban megküldött szerződésmásolat szerint – Kocsis István egyik stratégiai tanácsadója is volt. Az erre vonatkozó megállapodást Kocsis és Baji 2006-ban látta el kézjegyével. A portál közlése szerint egy másik, hasonló tartalmú szerződés pedig egy Szász Andráshoz köthető off shore céggel jött létre. Az MVM erre kiadott akkori nyilatkozata szerint Baji Csaba több mint egy évtizedes energetikai, több évtizedes vezetői, stratégiai tanácsadói, elemzői tapasztalattal rendelkező, elismert szakember, aki számos hazai és regionális tanácsadói megbízásnak tett eleget karrierje során.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.