Lanyha marad a beruházási kedv

Amennyiben a most folyó nagy német autóipari beruházásokat leszámítjuk, látható, hogy a hazai vállalkozói szféra aktivitása egyelőre az amortizálódott eszközök pótlására, cseréjére szorítkozik.

Érdemi fordulat ezen a téren a következő két évben nem is várható – jelezte Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank vezető elemzője az intézmény inflációs előrejelzésének tegnapi bemutatóján.

A fordulat késésének két lényegi oka van: nincs igény és nincs pénz. A világgazdaság lassulása, ezen belül is kiemelten a fő felvevőpiacunknak számító euróövezet megtorpanása miatt olyannyira beszűkült a kereslet, hogy annak kielégítésére a meglévő kapacitások is elegendők. Az igények csökkenésében oroszlánrésze van az adósságválság okozta költségvetésikiadás-lefaragási kényszernek. A versenyszférában csak azokban az országokban tudnak kimutatni markáns előrelépést, ahol a feldolgozóipari export húzza a gazdaságot.

Ami a pénzt illeti, ennek hiánya nemcsak a lakosságot, hanem a fejlesztésekkel kacérkodó vállalkozásokat is érinti, hiszen a beruházások megvalósítása – normális esetben – banki finanszírozással történik. Csakhogy a bankok hitelezési hajlandósága és képessége az utóbbi időben látványosan romlott. Főként Magyarországon, ahol a válságadó mellett a végtörlesztés különféle változatai sokkolták a bankszektort.

Virág Barnabás rámutatott arra, hogy a következő két évben a hitel-visszafizetések meghaladják az újonnan folyósított hitelek állományát, ami historikusan alacsony beruházási rátát vetít előre. Jellemző az is, hogy a multicégek a nagyobb léptékű beruházásaikat külföldről finanszírozzák.

Az 1,4 százalékos idei csökkenésről szóló jegybanki prognózis belesimul az elemzői várakozásokat jellemző, 0–4 százalékos visszaesést előrejelző tartományba, s a trendet is követi. A hazai beruházások volumene ugyanis immár negyedik éve csökken folyamatosan, igaz, az előző évihez mért lemaradás az idő előrehaladtával egyre kisebb. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2011-ben 4,5 százalék, 2010-ben még 5,1 százalék volt a visszaesés mértéke éves szinten, ám a viszonyítási alapot sikerült olyan mélyre helyezni, hogy annak átugrása akár már jövőre is sikerülhet.

A jegybanknál legalábbis 1,8 százalékos pluszt várnak a beruházásoknál 2013-ban. Az átlépésben segíthet, hogy az építőipar, ezen belül is a lakásépítések volumene már tényleg nem süllyedhet mélyebbre. A kilábalásban az új állami lakáshitelprogram is segíthet, s az, hogy az ígéretek szerint az uniós fejlesztési támogatások lehívása is gördülékenyebbé válik.

Gazdaságkutatók szerint a beruházások felpörgetésének még egy biztos katalizátora van: ez pedig a hosszú távon kiszámítható gazdaságpolitika. A kormány unortodox és visszamenőlegesen alkalmazott módszerei révén elvesztegetett befektetői-beruházói bizalom visszatérése időigényes folyamat. Az elemzők mindenesetre nem számítanak beruházási boomra csak attól, hogy a kormány – ígérete szerint – jövőre kivezeti a fejlesztésekben korábban élenjáró iparágak szereplőit sújtó válságadókat.

Amiben viszont bízni lehet, az az exportra termelő vállalatoknál zajló beruházások, valamint az uniós „hátszéllel” folytatott mezőgazdasági fejlesztések húzóereje. Utóbbiakhoz olyanok is tartoznak például, mint a ketrectörvény, azaz a tojós tyúkokra vonatkozó állatjóléti szabályok gyakorlatba ültetéséhez elengedhetetlen fejlesztések, amelynek az ára – húsvéti ajándékként – már be is épült az 50 forintra drágult tojás árába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.