GKI: Időhúzásra játszik a kormány az IMF-fel szemben

Érzékelhető egy olyan kormányzati magatartás, amely retorikailag sürgeti, de az előfeltételek részleges teljesítésével igazából halogatja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való hiteltárgyalások megkezdését – vélik a GKI Gazdaságkutató szakértői.

Eddig egyedül a költségvetési egyensúlytalanság mérséklésére tettek komolyabb, 2012-től ható, ám a szükségestől így is elmaradó kiigazító lépéseket. További költségvetési intézkedésekkel együtt ez esetleg elég lehet a finanszírozhatóság fenntartásához, de azon kívül semmiféle növekedési kilátást nem eredményez a foglalkoztatás, a beruházások és a fogyasztás területén – állítják.

A GKI szakértői úgy látják, a kormány nem tartja szem előtt, hogy ugyan jogi értelemben az országgal szemben zajló nemzetközi eljárások közvetlenül nem függnek össze, de a valutaalap, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank komolyan támaszkodik egymás véleményére. Azaz a kötelezettségszegési eljárások sikeres lezárása az IMF-tárgyalások megindításának előfeltétele.

Felhívják a figyelmet arra: akkor sem dőlhet hátra a kormány, ha teljesíti a túlzottdeficit-eljárás keretében szabott feltételeket. (Április közepére konkrét idei és jövő évi lépéseket kell bemutatni annak érdekében, hogy három százalék alatt maradjon a költségvetési hiány.)

Hiba lenne ugyanis azt gondolni, hogy a követelmények teljesítése helyettesíti az IMF-hitelt. Talán a kötvénypiac számára, a jelenlegi viszonylag nyugodt nemzetközi helyzetben elégnek bizonyulhat, de súlyos kockázatokkal járna. Bármikor romolhat a globális kockázatvállalási hajlandóság, s akkor nagyon hiányozni fog az IMF.

Ha tehát rossz irányba változik a nemzetközi hangulat, és a hitelminősítők negatívan értékelnék az IMF-megállapodás elmaradását, akkor az országgal és főképp a kormánnyal szembeni bizalmi válság aligha enyhül, s ezért a befektetések elmaradnak, a fogyasztás és a gazdaság nem élénkül.

Lényegében ugyanazokat a költségvetési lépéseket kellene megtenni, mint ami a hitel feltétele lenne, de nem jutnánk hozzá a finanszírozást lényegesen olcsóbbá tevő IMF-forrásokhoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.