Áruházakat adnának el?

A kelet-európai Praktiker áruházak eladásáról győzködi részvényestársait a Praktiker-konszern legnagyobb tulajdonosa, a 10 százalékos részesedéssel rendelkező ciprusi Maseltov Ltd. – adta hírül a Financial Times Deutschland. A társaság szóvivője, Isabelle De Krassny 50-70 millió eurót remél az üzletek eladásából, amit a cég átszervezésére és nyereségessé tételére fordítana. Becslések szerint utóbbi intézkedésekhez 300 millió euróra lenne szükség.

A Magyarországon 19, a többi tíz országban összesen 400 áruházat üzemeltető Praktiker 2011-ben 3,18 milliárd euró bevételt könyvelt el, ami 7,7 százalékos csökkenést jelentett az előző évhez képest. Ez azt is jelenti, hogy a 2005-ös tőzsdei bevezetése óta első alkalommal csoportszinten is veszteséges lesz a lánc.

A Praktiker magyar leányvállalata tegnap sajtónyilatkozatban közölte: „nincs napirenden olyan döntés, amely szerint a Németországon kívüli leányvállalatok kilépnének a Praktiker- konszernből”, máskülönben a társaság nem kívánta kommentálni a részvényesek „spekulációs célú és privát véleményét”. A Praktiker Magyarország Kft.-nek 2009-ben 35,4, 2010-ben pedig 31,8 milliárd forintos árbevétele volt. A tavalyi forgalom egyelőre nem ismert, de 2011-ben 30 milliárd forint körüli árbevételre és veszteséges működésre számított az ügyvezetés, és úgy vélte, hogy legfeljebb 2013-ra tudnak újra nyereségessé válni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.