Karambolokkal debütált a baleseti adó

Nem indult zökkenőmentesen a baleseti adó bevezetése. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) kapcsolt, annak 30 százalékát kitevő új közterhet a biztosítók szedik be ügyfeleiktől, majd vallják be és fizetik meg az adóhivatalnak.

A jogszabály értelmében, ha az adó alanya (a gépjármű üzemben tartója) a kgfb-tarifa és az adó összegénél kevesebbet fizet, a biztosítóknak a befizetésből első körben a baleseti adót kell kiegyenlíteniük, és csak a fennmaradó részt fordíthatják a díjtartozásra.

Ütközés a vasúti átjáróban – Rövidül a biztosítási szerződés ideje, ha nem fizetik meg a közterhet
Ütközés a vasúti átjáróban – Rövidül a biztosítási szerződés ideje, ha nem fizetik meg a közterhet

Ez praktikusan azt jelenti, hogy mivel az adó a kötelező árának harmada, így például negyedéves díjfizetés esetén a különbözet csak két hónapra nyújt fedezetet, s ha az autós addig nem rendezi tartozását, a harmadik hónaptól megszűnhet a biztosítása.

A biztosítók a kavarodás elkerülése érdekében januártól igyekeztek együtt kezelni a kgfb-díjat és a baleseti adót, jellemzően egy közös csekket, illetve fizetési értesítőt küldtek ki az ügyfeleknek, csakhogy volt olyan társaság, amely ezt nem tudta megtenni, de külön, utólag kellett befizetniük az új terhet azoknak is, akik már tavaly kiegyenlítették esedékes tarifájukat. Problémát okozhat az is, ha az autós rosszul adja meg vagy elfelejti módosítani a bankjának adott beszedési megbízást, és így a biztosító csak a kötelező díját tudja leemelni számlájáról. A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) egyelőre nincsenek adatai arról, hogy mennyien nem fizették be – szándékosan vagy feledékenységből – a baleseti adót, s esetleg szűnt már meg emiatt a biztosításuk, de ha tömeges problémáról lenne szó, a szervezetnek arról tudomása lenne – tudtuk meg Gilyén Ágnestől, a Mabisz kommunikációs főosztályvezetőjétől.

Ha nem is általános a probléma, a lapunk által megkérdezett biztosítók mind arról számoltak be, hogy vannak olyan ügyfeleik, akik nem fizették be időre a baleseti adót, s előfordult az is, hogy emiatt fel kellett mondaniuk az autós kötelezőjét. A Groupama Garancia tapasztalatai szerint csak az ügyfelek egy kis részénél volt probléma az új közteherrel. Azoknak az autósoknak, akiknek az idén kellett befizetniük a kötelezőjüket, a társaság már egy számlát küldött ki, ám akik még tavaly rendezték tarifájukat, azoknak külön, utólag kellett kiegyenlíteniük az adót. Az utóbbiaknál fordulhatott elő, hogy nem fizették be a közterhet – mondta megkeresésünkre Máhig Attila, a Groupama nem-életbiztosítási ügyvezető igazgatója. Ha a befizetett összeg nem fedezte az időszak díjelvárását, akkor a szerződés díjrendezetlen lett, és ezért a hatvanadik napon törölték. Ám erre csak a szerződésállomány egy nagyon kis részénél került sor – tette hozzá.

Február végéig azoknak kellett befizetniük az esedékes biztosítási díjukat és azzal együtt a baleseti adót, akiknek még január elsején van az évfordulójuk: ez az autósok 65-70 százalékánál így van. Az ő esetükben majd minden tizedik-huszadik ügyfélnél fordult elő, hogy a baleseti adóról szóló küldeményről nem vettek tudomást, s csupán a biztosítási díjat fizették be – tájékoztatta lapunkat Papp Lászlóné, az Aegon Magyarország gépjármű-biztosítási üzletág igazgatója. Az ő esetükben a biztosító külön is felhívta a figyelmet arra, hogy a baleseti adót is be kell fizetni a szerződés fennmaradásához. Voltak olyanok is – tette hozzá –, akik sem a baleseti adót, sem az aktuális díjat nem fizették be, ezen ügyfelek szerződései szintén megszűntek.

Ennél kedvezőbbek a K & H tapasztalatai. A január elsején vagy ennél későbbi időpontban esedékes kgfb-szerződések megújításakor a fizetési értesítőt már úgy állították elő, hogy az mind a biztosítási díjat, mind pedig a baleseti adót – egy értesítőn összegezve – tartalmazta. A biztosító tapasztalatai szerint az ügyfelek együttműködők, és az esedékes díjjal együtt a baleseti adót is megfizetik – tudtuk meg Kaszab Attilától. A K & H vezérigazgató-helyettese elmondta: a legnagyobb fejlesztési igény azon szerződéseknél volt, amelyek esetében a 2011-ben esedékes biztosítási díj részben az idei évre is fedezetet nyújtott. Ezen szerződéseknél egyedileg kellett előállítani a baleseti adóról szóló fizetési értesítőket. A fizetési hajlandóság azonban ezeknél az ügyfeleknél is magasnak mondható.

Ugorhat a rendszámtábla

„Amennyiben kgfb-szerződés – akár a baleseti adó ki nem egyenlítése következtében – a díj nem fizetése miatt megszűnik, a törvényi előírások szerint az autósnak ugyanannál a biztosítónál újra kell kötnie biztosítását. Amíg ezt nem teszi meg, a Mabisz által meghatározott fedezetlenségi díjat kell fizetnie, amely személyautó esetében a jármű teljesítményétől függően 270-560 forint naponta” – hívták fel a figyelmet a Generali-Providenciánál. (A fedezetlenségi díj után ugyanúgy meg kell fizetni a baleseti adót, ráadásul ez a díj valójában szankció, semmilyen szolgáltatásra nem jogosít.) Fontos tudni azt is, hogy az illetékes polgármesteri hivatal jegyzője kivonathatja a forgalomból azt a járművet, amelyre nincs érvényes kötelező, vagyis ilyenkor az autós azt is kockáztatja, hogy leszerelik a rendszámát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.