Milliárdos Luk Savaria-fejlesztés

Hétszáz új munkahelyet teremt 2014 végéig a Luk Savaria Kft. 15 milliárd forint értékű fejlesztése Szombathelyen.

A főként kuplungok és lendítőkerekek gyártásával foglalkozó cég, amely a német Schaffer-csoport tagja, a jövő év végéig egy 19 ezer négyzetméter alapterületű új csarnokot építtet Szombathelyen. Az új gyártócsarnok építése 3,3 milliárd forintba kerül, amelyhez a kuplungtechnológiában vezető vállalat az Új Széchenyi Terv Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretében egymilliárd forintos támogatást nyert el, közölte Kenyeresné Vörös Rita, a társaság személyügyi vezetője. A beruházás nagyobb részét a csúcstechnológiát képviselő gépek, megmunkáló berendezések beszerzése és telepítése teszi majd ki.

A Luk Savaria 15 évvel ezelőtt telepedett meg Szombathelyen, jelenleg több mint ezerhétszáz alkalmazottat foglalkoztat, ám a létszámot még az idén kétszázzal növeli, a most bejelentett beruházás elkészültére pedig 2400-ra növekszik a gyár dolgozóinak száma. Az üzembe főleg mérnököket, középfokú műszaki képzettséggel rendelkező szakembereket keresnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.