Nem járna mindenkinek az ingyenbérlet

Megszületett az a módosító indítvány, amelyet napok óta vártak a munkáltatók: Fónagy János és Völner Pál fideszes képviselőknek a személyszállítási szolgáltatásról szóló törvényjavaslathoz kapcsolódó irománya szerint a jövőben a kormány rendelet formájában szabályozná a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés feltéte leit, a jogosultak körét, a számítás módszertanát, a figyelembe vehető költségeket.

Vagyis a cégek számára az ingyenbérlet „veszélye” nem szűnt meg teljesen, ez az említett kormányrendeletben még elő is kerülhet. Az Országgyűlés előtt levő jogszabálytervezet erről úgy rendelkezik, hogy júliustól a munkáltató köteles megtéríteni az alkalmazottainak a munkába járási költségeket, legyen szó helyi, helyközi vagy éppen távolsági utazásról, minden felső korlát nélkül. Ahogyan arról korábban is írtunk, a tervezet nem nyerte el sem a munkáltatók, sem a munkavállalók érdekképviseleteinek a tetszését, mert, mint mondják, „tönkrevágja” a cafeteria-rendszert, a munkavállalók mobilitását, és úgyis a sor végén álló alkalmazottak húzzák a legrövidebbet. A módosító indoklása szerint a képviselői javaslat hatására az idén még nem változnának a munkáltatói költségtérítés szabályai, ugyanakkor a törvényjavaslatban szereplő egységes jegy- és bérletrendszer bevezetése esetén az érintettek bevonásával lehetőség nyílik a költségtérítési rendszer átfogó felülvizsgálatára. A hatályos kormányrendelet alapján jelenleg a hét végi hazautazás költségének legalább 86 százalékát, de maximum 30 ezer forintot kell fizetnie a munkáltatónak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.