Kiegyeztek döntetlenben

Tulajdonképpen a semmin vitatkoztak két hétig a bankok és a kormány, majd roppant kompromisszumkészségről tanúbizonyságot téve végül egy olyanmegoldást fogadtak el, amely lényegében megfelel annak, amiben tavaly decemberben már megállapodtak.

A devizahiteleseknek kidolgozott új árfolyamgátról van szó, melynek a parlament előtt lévő javaslatát Rogán Antal úgy módosította volna (és ezzel a kabinet is egyetértett), hogy a felső 30 millió forintos értékhatár ne az érintett ingatlan értékére, hanem a felvett kölcsön összegére vonatkozzon. Az elképzelés nagyjából a devizahitelesek két százalékával, az eredeti 700 ezerhez képest nagyjából 15 ezer fővel bővítette volna azok körét, akik csatlakozhatnak a havi törlesztőrészlet fixálásáról szóló programhoz. Ez a bankoknak néhány milliárd forint pluszveszteséget okozott volna – de azt is öt évre elosztva, és ráadásul csak elméletben, mivel elég valószínűtlen, hogy mindenki élne a lehetőséggel.

A bankok és a kormány képviselői végül szerdán jutottak egyezségre a kérdésben: ennek megfelelően azok az adósok igényelhetik majd az árfolyamgátat, akik annak idején legfeljebb 20 millió forint hitelt vettek fel.

Mivel egy 30 milliós ingatlanra ennél többet nem is igen adtak a pénzintézetek, így tulajdonképpen az adósoknak ugyanaz a köre és hányada léphet majd be a rendszerbe, mint azt eredetileg is tervezték. (Az ingatlan értékére vonatkozó korlát megszűnése sem jelent különösebb változást, mivel a kölcsönből vásárolt lakások több mint 90 százaléka 30 milliónál kevesebbet ért.) A parlament amúgy jövő hétfőn szavaz az árfolyamgáthoz benyújtott módosítókról, de szerencsére Rogán volt annyira előrelátó, hogy a 30 milliós javaslatán kívül – néhány nappal később – benyújtott egy 15 és egy 20 millióról szólót is, így a képviselők minden gond nélkül meg tudják szavazni az utóbbit (amit egyébként egy hete még a kabinet sem támogatott).

Üröm az örömben, hogy a kéthetes keringő miatt ugyan elvileg nem csúszik az új típusú árfolyamgát elindítása, ám az adósok többségének valójában még hónapokat kell várnia arra, hogy törlesztőrészletét rögzített árfolyamon számolja ki a bankja. A bankszövetség tegnapi indoklása szerint a várható intenzív érdeklődés és a zavartalan lebonyolítás érdekében az első körben, vagyis áprilistól még csak a közalkalmazottak és köztisztviselők igényeit fogadják be a hitelintézetek. Úgy tudjuk azonban, hogy ez csak arra a nagyjából 70 ezer közszolgára vonatkozik, aki tavaly év végéig bankjánál és munkaadójánál is jelezte végtörlesztési szándékát, de végül nem tudott élni a lehetőséggel. Mindenki más, tehát nagyjából tízszer ennyi adós két további ütemben csatlakozhat a programhoz. A lakáscélú hitelüket törlesztők júniustól, míg a szabad felhasználású jelzáloghitelesek majd csak szeptembertől.

A többi feltétel nem változik

A feltételek közül az nem változott, hogy a rendszerbe azok léphetnek be, akik rendben törlesztenek (nincsenek 90 napot meghaladó elmaradásban), és nem vesznek részt más, fizetéskönynyítő programban. Az árfolyamgátat öt évig, de legfeljebb 2017 közepéig lehet igénybe venni, ez idő alatt a svájci frankban jegyzett kölcsönök törlesztőjét 180-as, az euró- és a japánjen-alapú hiteleknél pedig 250, illetve 2,5 forintos árfolyamon számítják ki. A havi részlet árfolyamgát feletti részéből a kamattörlesztésre eső hányadot a bank és az állam átvállalja, míg a tőkerész árfolyam-különbözete egy gyűjtőszámlára kerül, amit a rögzítés lejárta után kell visszafizetni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.