Borúlátók a hazai cégvezetők

A honi vezérigazgatók négyötöde borúlátó a makrogazdaság ez évi élénkülését illetően – vonható le a PwC Magyarország, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által hetven magyar vállalatvezető bevonásával készített kutatás eredményéből.

A válaszadók csupán 15 százaléka vélekedett úgy, hogy a következő 12 hónapban növekedésnek indul a globális gazdaság. Ez az arány sokkal rosszabb a globális, 50 százalékos szintnél. A hazai vezérigazgatók saját vállalatuk esetében már sokkal szebbnek látják a jövőt. Ha cégük bővülése a kérdés, akkor a menedzserek 47 százaléka egy éven belüli fejlődést vár. (Igaz, még ez is messze elmarad a globális eredménytől. A PwC nemzetközi felmérésében átlagosan a vállalatvezetők 84 százaléka várja társasága gyarapodását.) A honi menedzserek a válaszadások során megjegyezték: a fejlődés érdekében a kormány részéről üdvözölnének további gazdaságélénkítő lépéseket. Ezzel kapcsolatosan Futó Péter MGYOSZ-elnök kifejtette: a hazai gazdaság és szereplői számára fontos a kiszámíthatóság, valamint az elveszett bizalom visszaszerzése. Szerinte a következő egy évben a hazai cégek a túlélésre rendezkednek be. Alapvető különbség a hazai és a külföldi társaságok vezetőinek elképzelései között, hogy az utóbbiak a fejlődő országok felé kívánnak fordulni, míg itthon a középpontban a már meglévő, leginkább a hazai piacon megszerzett részesedés növelése áll. (Á. A.)

47%

A HAZAI VÁLLALATVEZETŐK 47 százaléka véli úgy, hogy az általa irányított cég a következő egy évben növekedni tud.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.