Az idén elbukhatnak a nyugdíjkasszák

Sosem látott veszteséggel, közel hatmilliárd forint mínusszal zárták a tavalyi évet a magánnyugdíjpénztárak. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint a hárommillió tagnak a tisztán állami nyugdíjrendszerbe való visszalépéséhez kapcsolódó extra költségek ellenére a kasszák az egy évvel korábbinak csaknem a felére szorították le kiadásaikat, ami összesen kilencmilliárd forint volt.

A működési célú bevételek drasztikus esését – a 2010-es csupán ötödére –, hárommilliárd forintra zsugorodását azonban így sem sikerült ellensúlyozni. A magánnyugdíjpénztárak az elmúlt évnekmég csaknem tízmilliárd forint tartalékkal vágtak neki, ez tette lehetővé a működőképesség fenntartását (már persze annál a 13 kasszánál, amely év végén még talpon volt a korábbi 18-ból), idén azonban ez valószínűleg akkor is elfogy, ha a kasszák tovább tudnak faragni költségeiken. Ez pedig azt jelenti, hogy év végéig teljesen kivérezhetnek a magánnyugdíjpénztárak, hacsak a kormány nem változtat a jelenleg érvényes jogszabályi előírásokon, vagy a kasszák nem tudják rávenni tagjaikat, hogy – a Stabilitás Pénztárszövetség egy korábbi javaslatának megfelelően – önkéntes adományokkal támogassák működésüket. A még csaknem százezer pénztártagnak sem volt jó éve tavaly. A kasszák a rájuk bízott megtakarításokat ugyan összességében 83 milliárdos nyereséget termelve fialtatták, csakhogy a részletes adatokat megnézve kiderül: profitot valójában csupán az első fél évben termeltek (közel 98 milliárdot), vagyis akkor, amikor még a teljes, háromezermilliárdos vagyon a kezelésük alatt volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.