Hatékony lehet az MFB friss forrása

Örömteli, hogy a kormány a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) feltőkésítésével igyekszik a hazai kis- és középvállalkozói szektort forráshoz juttatni, ám szerkesztőségünkhöz is eljutottak aggódó hangok, miszerint korántsem biztos, hogy a hitelintézet 120 milliárd forintos feltőkésítése valóban hatékony segítség lesz majd. A tervek szerint az MFB a teljes összeget a hazai vállalkozások hitelállományának növelésére használhatja fel, amely összességében valóban jelentékeny tétellé is válhat, különösen ha azt vesszük figyelembe, hogy a hazai bankrendszer vállalati hitelállománya most mintegy 8000 milliárd forintra tehető.

Az MFB oldalán feltüntetett adatok szerint a bank a teljes hazai vállalati palettát igyekszik lefedni, így az agrárvállalkozóktól kezdve az ipari cégekig, és azon belül is a mikrovállalkozásoktól a nagyvállalatokig lehet a kedvezményes kölcsönt igényelni. A kölcsönök jogcímét illetően is igen tág határok között mozognak a lehetőségek, hiszen – például az önkormányzatok esetében – a közösségi közlekedés fejlesztésére is lehet forrásokat igényelni, de az agrárvállalkozások fagykár esetén, vagy a működéshez szükséges forgóeszköz biztosítása érdekében is az MFB-hez fordulhatnak.

Szakmai körök szerint a hitel kamata – egyes esetekben 5,95 százalék – és „paraméterei” is igen csábítóak. (Sokszor a jegybanki alapkamatot sem érik el.) Ilyennek tartják, hogy a futamidő 15 év is lehet, s hogy saját erőként egyes esetekben elég 15 százalékot felmutatni. E mellett bizonyos programoknál – ilyen például a kínált agrárfejlesztési hitelprogram, vállalkozásfejlesztési hitelprogram, vagy a Panel plusz hitelprogram – az elérhető kamat hat százalék alatt marad. Ezen túl azonban egyéb esetekben sem szállnak el a kamatok – ígérte korábban az MFB –, s az internetes oldalán fellelhető adatok szerint valóban a kereskedelmi bankok az általánosságban ajánlott hasonló termékeknél alacsonyabb árat „kínálnak”. E kamatkülönbség jellemzően 2-2,5 százalék körül mozog. (Hangsúlyozzuk azonban, hogy ez a különbség nem általános, néhány bank hasonló termékeinek általános ajánlataival vetettük össze, a kamatszint az ügyfelekkel folytatott egyéni elbírálás során kialakítva viszont az említettől eltérő különbségeket is adhat.)

Az biztos, hogy amennyiben a hazai hitelpaletta szélesedik, az jótékony hatással lesz a hazai vállalkozói rétegre – jelentette ki lapunk kérdésére Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára. Így alapvetően a kidolgozott és a közelmúltban megjelent rendszer is bőven hozhat kellemes eredményeket a hazai vállalkozói életben a jelenlegi igencsak depresszív gazdasági környezetben is, amennyiben ezeket a forrásokat igénybe tudják venni elsősorban infrastruktúra fejlesztésekre, gépberuházásokra. Ha ez így lesz, akkor annak mindenképpen kedvező hatásai lesznek, ugyanis a hazai kis- és középvállalkozások ki vannak száradva, a tőkeellátottságuk és a forráshoz jutási lehetőségeik roppant alacsonyak. Az MFB hitellehetőségei azonban akkor érhetnek el valóban jelentékeny eredményeket, ha a bürokratizmus kismértékű lesz, emellett pedig az elbírálás gyorsan és hatékonyan működik. Sajnos sok kereskedelmi banknál egy-egy hitelfajta esetében az igényléstől a folyósításig akár fél év is eltelhet, ami borzasztóan hosszú idő – jegyezte meg a főtitkár. Hozzátette: nem a feltételek felpuhításáról van, szó, nem arra lenne szükség, hogy boldog-boldogtalan kölcsönhöz jusson, hanem hangsúlyozottan a gyors folyósítás, elbírálás lenne a fontos. E mellett a világos és egyszerű feltételek meghatározására legalább ekkora hangsúlyt kellene fordítani – vélekedett.

Fontosak az úgymond kényszervállalkozók is, ám ez a lehetőség nem feltétlenül rajtuk segítene, hanem azon rétegnek, akik már 5-10, esetleg még több embert foglalkoztatnak. Számukra ugyanis roppant fontos lenne, hogy a most megvalósított beruházások révén, ha a válság véget ér, vagy szorítása enyhül, akkor felkészülten álljanak az élénkülő piaci lehetőségek előtt.

Az sem lenne elhanyagolható szempont, ha ezeket a forrásokat a termelő szektor felé terelnék, s ott hoznának létre új munkahelyeket. Korábbi felmérések szerint egy ilyenmunkahely, további 2-2,5 hasonlót teremt a szolgáltatási szektorban. Kérdésünkre, hogy ezek a pénzek mennyi idő alatt hozhatnak eredményeket, menynyi idő alatt „szivároghatnak” le a vállalkozásokhoz, úgy reagált: minden azon múlik, hogy valóban mennyire lesz gyors az eljárás. A konstrukciót vizsgálva az látszik, hogy a banknál azért abban bíznak: nincs messze a javulás, s belátható időn belül a kereslet érdemi élénkülésével számolnak. Ez ugyanis markáns feltétele, hogy a hitelprogramnak valóban kézzelfogható eredményei legyenek. Ha azonban ez elmarad, a forráshiányon akkor is képes lehet ez a tőke nagyot lendíteni.

Tág határok között mozoghat az MFB: az agrárvállalkozások is kérhetik a 6 százalék alatt mozgó kamatozású kölcsönt
Tág határok között mozoghat az MFB: az agrárvállalkozások is kérhetik a 6 százalék alatt mozgó kamatozású kölcsönt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.