Késik az adósmentés, csúsznak Ócsán

Tovább csúszik az ócsai szociális lakópark átadása. A beruházást felügyelő Belügyminisztérium tájékoztatása szerint legkorábban a nyár végén költözhetnek be az első lakók. De várat magára a bedőlt devizahitelesek lakásainak felvásárlására indított program első szerződéskötése is.

Az infrastruktúra teljes kiépítése pedig az év végére várható. A bukott devizahiteleseket befogadó lakónegyedet eredetileg márciusban adták volna át, de már a terület átminősítése sem ment zökkenőmentesen. Az épületek tervezőinek kiválasztása annál egyszerűbben. A Belügyminisztérium meghívásos eljárásban bízta meg a Kvadrum Építész Kft.-t. Az organikus építészet képviselőjeként jegyzett iroda már át is adta a mintaterveket. A tárca igen elégedett az eredménnyel.

A hagyományos népi építészet stílusjegyeit felvonultató épületterveket több méretre és technológiára is elkészítette a Kvadrum. A kormánydöntés értelmében a lakóparkban ötféle alapterületű – 40–80 négyzetméteres – családi ház épül téglából, vályogból, valamint könnyűszerkezetes technológiával. Ezek közül a kivitelezési ár alapján választanak, különös tekintettel a minél nagyobb arányú közmunka bevonásának lehetőségére.

Az építkezésen legalább 550 közmunkást foglalkoztatnának. A beruházásra eredetileg öt-hat milliárdot szánt a kormány, de ennek minimum harminc százalékát a közmunkaprogramból fedeznék. A költségszámításokat most végzik a minisztériumban. A számok ismeretében írják majd ki a nyílt közbeszerzési tendert a komplex kivitelezésre.

De előbb még be kell szerezni a szakhatósági engedélyeket, amelyek közül a kiemelt beruházásokra vonatkozó gyorsított eljárás ellenére is több hiányzik. Ezek nélkül azonban nem hirdethető tender, és nem kezdhető meg az építkezés – hívta fel a figyelmet Horváth Tamás, Ócsa alpolgármestere. Szerinte az eljárás március végére zárulhat le.

A közbeszerzési eljárás áprilisra tolódik, az építkezés annak lezárultával kezdődhet meg. Így meglehetősen szűkösnek tűnik az első nyolcvan ház átadására megjelölt nyár végi határidő. A második ütemről egyelőre szó sem esik.

Várat magára a bedőlt devizahitelesek lakásainak felvásárlására indított program első szerződéskötése is. A Magyar Bankszövetség és a kormány tavaly decemberi megállapodásának végrehajtásához ugyanis módosítani kellene a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) működését szabályozó törvényt.

Így az eredeti ötezres lakásvásárlási keret nyolcezerre emelkedne, az érintettek köre kiterjedne valamennyi kiskorú gyermeket nevelőre (most csak a legalább két gyereket nevelők élhetnek ezzel), a NET által átvett lakásokat pedig nem számolnák bele a bankok kényszerértékesítési kvótájába. A jogszabályváltozás azonban várat magára.

A hatályos törvény meglehetősen szigorú feltételeket szab – az ingatlan 10-15 millió forint alatti forgalmi értéke, nyolcvan százalék alatti kölcsönösszeg, szociális rászorultság – a programba való belépéshez, de így is legalább 25 ezer bedőlt hiteles csúszhat át a léc alatt.

Ennyi lakást legfeljebb 2014-re vásárolhat fel a NET. Ha kap rá pénzt. Megalakításakor kétmilliárdot kapott (ebből százmilliót elvitt az intézmény létrehozása), és további hárommilliárdot kap az idei költségvetésből. Ez – ötmilliós átlagos lakásárral számítva – együttvéve is legfeljebb ezer adós megmentésére elegendő, a fővárosi ingatlanok esetében alig hatszázra, mivel itt magasabb forgalmi értéken vásárolhat a NET.

Az egykori tulajdonossal határozatlan idejű bérleti szerződést köt az eszközkezelő, s a szerződésben kétéves visszavásárlási opció is szerepel. Valószínűleg kevesen tudnak majd élni a lehetőséggel. De a cél nem is a tulajdonjog visszaszerzésének segítése, hanem az árveréssel fenyegetett családok lakhatásának biztosítása – szögezte le már az elején Csillag Tamás, a NET vezérigazgatója.

A bérlemények ezután a kezelésükre vállalkozó önkormányzatokhoz kerülnek. A bérlők a lakásban maradhatnak, ha fizetik a – majdan kormányrendeletben meghatározandó – bérleti díjat. A hat hónapos tartozást felhalmozókat a NET, illetve az önkormányzat rosszhiszemű lakáshasználóként kilakoltathatja.

Bár az eszközkezelőnél információink szerint több százan érdeklődtek már, a folyamatot csak a hitelező bank indíthatja el. A pénzintézet az ingatlan árverésre történt kijelöléséről szóló értesítésében tájékoztatja az adóst erről a lehetőségről, akinek a családi pótlékra, illetve a szociális rászorultságra vonatkozó igazolások beszerzése után egy hónapja van a szándéknyilatkozat aláírására. Az eszközkezelő csak a benyújtott dokumentumok ellenőrzése után szerződik a hitelessel. Ennek azonban az is feltétele, hogy a bank elfogadja a NET által felkínált vételárat, és elengedje az adós teljes tartozását. Az első értesítéseket január közepén postázták a bankok. A Nemzeti Eszközkezelő Társasághoz még egyetlen vételi kérelem sem érkezett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.